Munka GYED és GYES mellett 2017: a KATA adózást érdemes választani?

GYED extra és GYES melletti munka 2017-ben: a KATA adózást érdemes választani? Kismamák és fiatal anyukák is szívesen vállalnak munkát terhességük alatt vagy után 2017-ben. A legmegfelelőbb vállalkozási formákat foglaljuk össze, kiemelve a KATA adózás lehetőségét GYED és GYES mellett 2017-ben: mire kell figyelni? A gyermek egy éves kora után korlátlanul lehet keresőtevékenységet folytatni, így a GYED mellett érdemes a KATA adózás választása mellett dolgozni, ha valaki önálló munkavégzésbe kezd bele.

Az elmúlt években a KATA, vagyis a kisadózók tételes adója igen népszerűvé vált a várandós kismamák illetve a fiatal anyukák körében, hiszen ezen adónem választásával GYED és GYES mellett is lehet akár otthonról is dolgozni. KATA adózás esetén 2016-ban is négy különböző összegű adót kell fizetni, bizonyos feltételek teljesülése esetén, melyeket az alábbiakban foglalunk össze.


A KATA adó mértéke lehet 0 forint is lehet, mely mentesség esetén értendő, valamint havonta 25.000, 50.000 illetve 75.000 forint fizethető tételes adóként. GYED és GYES esetén 2016-ban is mentesség jár arra az időszakra a kismamáknak illetve fiatal anyukáknak a KATÁS adó fizetése alól, amennyiben a kisadózó vállalkozó táppénzben, baleseti táppénzben, csecsemőgondozási díjban (CSED), gyermekgondozási díjban (GYED), gyermekgondozási segélyben (GYES), gyermeknevelési támogatásban (GYET) vagy ápolási díjban részesül.

GYED azoknak a kismamáknak jár, akik terhességük időszaka előtti két évben összesen legalább 365 napot dolgoztak. Ha a fiatal anyuka dolgozni szeretni kisbabája nevelése mellett, akkor a gyermek féléves kora után a GYED EXTRA és a KATA közös igénybe vételével teheti meg ezt a legkedvezőbb módon 2016-ban is.

A KATA nagy előnye az EVÁ-val szemben az, hogy egy egyszerűen adminisztrálható adónemet vezettek be a döntéshozók, mely után 2016-ban is átalányadót kell fizetni, a bevétel adón felüli összege be a kisadózónál marad évi 6 millió forintos értékhatárig. Ha valaki azonban évente eléri a 6 milliós határt, illetve bevételei meghaladják ezt az összeget, akkor a 6 millió forint feletti összeg után 40 százalékos adót kell fizetnie.

Az anyuka mint vállalkozó minden olyan hónapban mentesül 2016-ban is a KATA tételes adóösszegének fizetése alól, mely hónap egészére jár számára a GYED, GYED extra, GYES, CSED vagy a GYET. Így adózni akkor érdemes, ha a 6 milliós értékhatárt nem éri el az egyéni vállalkozói bevétel vagy a KATÁ-s betéti társaság bevétele az adott évben.

Ugyanis ha az éves bevétel meghaladja a 6 millió forintot, és az év során mind a 12 hónapban a vállalkozó anyuka GYED-re is jogosult volt, akkor könnyen előállhat az a helyzet, hogy 40 százalékos adót az egész bevételére kivetnek. Ennek pedig az az oka, hogy a GYED miatt év közben nem fizetett KATA-t, bevételei viszont meghaladják a havi 500 ezer forintot, vagyis az évi 6 milliót.

Ebben az előzőleg említett esetben tehát érdemes lehet év közben a GYED mellett mégis kifizetni a KATA-t is, így a 40 százalékos plusz adót csak a 6 millió feletti összegre vonatkozik majd. Azt viszont nagyon fontos tudni, hogy utólag visszamenőlegesen nem lehet az év vége közeledtével kifizetni a KATA korábban ki nem fizetett tételeit. Tehát előre a KATÁ-ba történő belépéskor érdemes azon elgondolkodni, hogy a 6 milliós értékhatáron belül maradnak-e a bevételek.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy aki a 6 milliós értékhatáron belül vállalkozik, az választhat ÁFA-mentességet is. Azonban az értékhatár elérése esetén nem csak a 40 százalékos adót kell majd kifizetni, de a következő adóévtől már ÁFA-fizetési kötelezettség is terheli a kisadózót. Vagyis naprakészen érdemes a bevételeket figyelni, hiszen pénzügyileg jól és rosszabbul is járhatnak a kisadózók.

A KATA adózási forma GYED és GYES mellett év közben is választható 2016-ban is, ekkor az éves 6 millió forintos kedvező adózási értékhatár arányosan csökken, és csak az év hátralévő részére vonatkozik. A KATA választása esetén főállású vállalkozó esetén havonta 50.000 forintot, míg nem főállású adózó esetén 25.000 forintot kell befizetni az adóhatósághoz a tárgyó tizenkettedik napjáig.

A KATA adózás 2016-os további részleteiről, valamint a GYED 2016-ban érvényes szabályairól, valamint a családi adókedvezmény 2016 rendelkezéseiről bővebben is szólunk külön összefoglaló írásokban. A kormány által bevezetett családi kedvezmények és a GYED melletti munka lehetősége sokat segít a családok financiális helyzetén, és ösztönzi a gyermekvállalást. A KATA bevezetésével 2016-ban is ez a legkedvezőbb adózási mód, melyet a kismamák illetve a fiatal anyukák nyereséggel alkalmazhatnak, ha gyermekük mellett újra dolgozni szeretnének.

 

Munka GYED és GYES mellett 2016-ban. #gyed #gyes #munka #kata http://officina.hu/gazdasag/133-gyed-gyes-melletti-munka-kata-adozas Szerző: Gazdasági Hírek2015. december 15.


Pénzmosás elleni szabályzat 2017 minta: letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat

Pénzmosás elleni szabályzat 2017 minta: végre letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat, mely az új pénzmosás elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) alapján készült. A pénzmo [ ... ]

Nyugdíjprémium összege 2017: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok?

Nyugdíjprémium összege 2017: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok a nyugdíjemelés mellett nyugdíj kiegészítésként? A kormány döntött, hogy 2017. novemberében a nyugd [ ... ]

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasa [ ... ]

Cafeteria szabályzat minta 2017: kötelező minden cég és vállalkozás számára

Cafeteria szabályzat minta 2017 / 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakma [ ... ]

CSOK 2017 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2017-ben

CSOK 2017 / 2018 változások, feltételek és az igénylés módja, CSOK-rendelet 2017 és kalkulátor: a CSOK támogatás összege új és használt lakásra, házra, bővítésre. Egy helyen minden [ ... ]

GYED / GYES kisokos 2017: ezt kell tudni a CSED, GYED és GYES összegéről és igényléséről 2017-ben...

GYED / GYES / CSED 2017 összege, igénylés módja: fontos tudnivalók és kalkulátor a CSED, anyasági támogatás, GYES és GYED Extra 2017-től aktuális változásairól és a terhes nők és a  [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től. Minimálbér emelés 2017: jelentősen növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017. január 1 [ ... ]

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás va...

Ingatlan illeték 2017 / 2018 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás vagy ház eladásakor? Ingatlan illeték kedvezmény 2017-ben is számos esetben  [ ... ]

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása az új rendelkezések alapján 2017-ben

Felmondási idő 2017 / 2018: a felmondási idő számítása közérthetően, az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján 2017-ben. Mivel a változtak a felmondással kapcsolatos szabályok [ ... ]

Jogosítvány ára 2017: a jogosítvány hosszabbítás és az orvosi vizsgálat menete 2017-ben

Jogosítvány ára 2017 / 2018: a lejárt B kategóriás jogosítvány hosszabbítása és az orvosi vizsgálat menete és ára 2017-ben. Mindent megtudhat összefoglalónkból, hogy 2017-ben a jogos [ ... ]

Családi adókedvezmény összege 2017 / 2018: kalkulátor és a nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben...

Családi adókedvezmény összege 2017 / 2018: kalkulátor és a családi adókedvezmény nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben. Tovább nő a családi adókedvezmény összege 2 gyerek után és [ ... ]

Tanév rendje 2017/18: itt a hivatalos lista, hogy mikor lesznek az iskolai szünetek idén

2017/2018 tanév rendje: ekkor lesz az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet idén. Itt megtalálható a 2017-18-as tanév naptár szerinti időbeosztása, vagyis az iskolai tanítás [ ... ]

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben. A biztató gazdasági adatok miatt a magyarországi minimálbér összege 2015-ben újra emelkedni fog és jócskán meghaladhatja a  [ ... ]

Nagy éves horoszkóp 2018: több újdonságra készülhetünk a 2018-as horoszkóp jóslatai alapján...

Éves horoszkóp 2018: több újdonságra és számos változásra készülhetünk az éves, heti és napi horoszkóp alapján 2018-ban. Horoszkóp 2018 a szerelem, az egészség, a pénz és a karrie [ ... ]

Munkaszüneti napok 2018: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2018-ban

Munkaszüneti napok 2018-ban, munkarend és munkaidő naptár 2018 minden tudnivalóval! Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban! A munkanap áthelyezések miatt 2018-ba [ ... ]

Felmondás munkavállaló részéről 2017 minta: mit tegyek, ha fel akarok mondani?

Felmondás a munkavállaló részéről 2017 minta: mit tehetek, ha már nem bírom tovább és fel akarok mondani 2017-ben? Munkavállalói rendes felmondás minta 2017: minden tudnivalót összefogl [ ... ]

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2017 / 2018: fontos változásokra kell számítani

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2017 / 2018: rokkant nyugdíj helyett fontos változások léptek életbe korábban, melyre 2017-ben is fontos figyelni. Érdemes tisztázni a rokkantsági [ ... ]

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben?

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben? Most megtudhatja, hogy 2017-ben mire számíthat a kínai horoszkóp előrejelzései alapján: szerencse, harmónia, bőség [ ... ]

Friss

Pénzmosás elleni szabályzat 2017 minta: végre letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat, mely az új pénzmosás elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) alapján készült. A pénzmosás elleni...
Nyugdíjprémium összege 2017: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok a nyugdíjemelés mellett nyugdíj kiegészítésként? A kormány döntött, hogy 2017. novemberében a nyugdíjasok egyszeri...
Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasabb nettó bért kap...
Cafeteria szabályzat minta 2017 / 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakmai...
Kínai horoszkóp 2018: a Kutya éve neked milyen változásokat hoz 2018-ban? Nagy éves kínai horoszkóp 2018: kinek milyen előnyt tartogat a Kutya éve? A 2018-as év sok jót ígér azok számára, akik a...

CSOK 2017

Családi adókedvezmény 2017

Felmondás közös megegyezéssel

Közalkalmazotti bértábla 2017

Pénzmosás elleni szabályzat 2017

Munkaszerződés 2017

Munkáltatói tájékoztató 2017

Járulékok 2017

Albérleti szerződés 2017

Jelenléti ív 2017 / Túlóra 2017

Számviteli politika 2017

Ajándékozási szerződés 2017

Pénzkezelési szabályzat 2017

Számviteli szabályzatok 2017

Özvegyi nyugdíj 2016

SZÉP Kártya 2016 / Útlevél

Pedagógus bértábla

Táppénz 2016 / KATA 2017

Betegszabadság 2016

Autópálya matrica 2017

Jogosítvány 2016 / Szabadság

Új személyi igazolvány 2016

Közmunkabér 2017

Munkanélküli segély 2016

Szociális segély 2016

Megbízási szerződés minta 2017

Átvételi elismervény

Műszakpótlék 2016

Vasárnapi pótlék 2016

Munkáltatói felmondás 2017

Felmondási idő / Végkielégítés

Meghatalmazás / TB járulék 2016

Nyugdíjemelés 2016

Nyugdíj melletti munka 2016

Munkaszüneti napok 2016

Rokkantsági ellátás 2016

Rehabilitációs ellátás 2016

Adóbevallás 2017

Alkalmi munka 2016

Felmondás indoklása

Erzsébet Utalvány 2016

Munka GYED mellett 2016

GYED Extra 2016

Tulajdoni lap lekérése

Ingatlan illeték 2016

Nők nyugdíja 40 év után 2016

Nyugdíj utalás 2016

2016/2017 tanév rendje

Azonnali hatályú felmondás 2017

Felmondás munkavállaló részéről 2017

Indoklás nélküli felmondás

Vállalkozási szerződés 2017

Advent Bécsben 2017

Munkaszüneti napok 2017

Felmondás próbaidő alatt

Teljesítés igazolás

Fizetés nélküli szabadság

Számlatükör 2017

Kínai horoszkóp 2017

Éves horoszkóp 2017

Utazás

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovénmatricával igénybe vehetőautópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország tengerparti városai valamint...
Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a kuna árfolyammal és...
Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes családok számára...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.