Felmondás közös megegyezéssel minta 2018: szabályok és felmondó levél minta 2018

Felmondás közös megegyezéssel minta 2018: szabályok és felmondó levél minta letöltése 2018-ban. Közös megegyezéssel történő felmondás 2018-ban is a munkavállaló és a munkáltató megegyezésén alapul. Körültekintően kell eljárni ha valaki úgy dönt, hogy a munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel történik 2018-ban, hiszen az új Munka Törvénykönyve új szabályozást is hozott. Így a közös megegyezéssel történő felmondás esetére is vannak olyan új kitételek, melyre ha nem figyel oda a munkáltató vagy a munkáltató, könnyen munkaügyi per is lehet belőle. Oldalunkról az aktuális, 2018-ban érvényes munkaügyi szabályoknak megfelelő felmondás mintát is talál.

Számtalan olyan apró észrevételt teszünk, melyekre oda kell figyelni 2018-ban a foglalkoztatónak is és a munkavállalónak is, ha olyan helyzetbe kerül, amikor közös megegyezéssel történő felmondást kell kötni. Alapvetően mindenki konfliktusmentesen szeretné elhagyni régi munkahelyét, és elbocsátási szándék esetén a főnökség is általában törekszik arra, hogy maradjon meg a jó emberek közötti viszony az elbocsátott munkatárs és a régi kollégák között. Mivel a munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel történik ebben az esetben, így valójában felmondás nem történik, csak közös akaraton alapuló munkaviszony megszüntetés. Tehát hivatalos elnevezésként a munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel 2018 kitételt érdemes alkalmazni. Mégis a munkavállalók döntő hányada és számos munkáltató a felmondás közös megegyezéssel elnevezést használja 2018-ban is.


A közös megegyezéssel történő felmondás azt jelenti, hogy a munkavállaló és a munkáltató közösen megegyeznek abban, hogy a munkaviszonyt megszüntetik. Ezt a felmondást természetesen 2018-ban is írásban kell megtenni. A közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetés esetén általában mindkét fél számára előnyös módon bontódik fel a munkaviszony. Ha a munkáltató és a munkavállaló is aláírja ezt a felmondást, akkor az közös akaratuk következtében történik meg, mindkét fél számára elfogadható és korábban valószínűleg korábban már részletesen átbeszélt indokok miatt. Természetesen az aláírt, közös megegyezésen alapuló felmondó dokumentum később egyik fél által sem támadható meg jogilag.

A felmondás közös megegyezéssel határozott és határozatlan idejű munkaszerződés esetén is alkalmazható 2018-ban is, ráadásul a felmondási védelem időtartama alatt is érvényes ez a munkaviszony megszüntetési mód. Ezen felmondás időpontja megválasztható úgy is, hogy azonnali hatályú legyen, vagy meghatározható benne egy későbbi időpont is.

Talán az egyik legfontosabb kitétel, mely a közös megegyezéssel történő felmondásra vonatkozik 2018-ban is, hogy a felmondás szövegéből világosan és egyértelműen ki kell tűnnie annak a ténynek, hogy a munkaviszony megszüntetése a munkavállaló és a munkáltató közös, egymással megegyező akaratával és beleegyezésével történik. Mivel a megállapodás mindkét fél befolyásmentes akaratnyilvánításával jön létre, ezért semmilyen ráhatást nem gyakorolhat a munkáltató a foglalkoztatottra egy ilyen megállapodás megkötésére.

Nem kötelező indokolni

A közös megegyezés keretében történő felmondás megkötésekor bármilyen egyéb kitétel is kiköthető, ilyen lehet például a végkielégítés mértéke és kifizetésének módja. A közös megegyezésen alapuló felmondás támadható jogilag a legnehezebben, hiszen semmit sem kötelező benne indokolni, nem kötelező felmondási időt kikötni benne; de végkielégítést sem kötelező benne alkalmazni.

Számtalan esetben előfordul, hogy a munkáltatók a közös megegyezéssel történő felmondást "ráerőltetik" a munkavállalóra. Fontos kijelenteni, hogy közös megegyezéssel történő felmondást csak akkor szabad a munkavállalónak aláírnia, ha az valóban egyezik az ő akaratával is. Fontos, hogy a munkáltató elegendő időt és gondolkodási lehetőséget biztosítson dolgozójának abban az esetben, ha közös közös megegyezéssel szeretne felmondani.

Érdekes megállapítás, hogy a felmondások legnagyobb része felmondás közös megegyezéssel típusú, miközben ha jobban belegondolunk a legritkább esetben szokott megegyezni a munkáltató és a munkáltató érdeke ebben a kérdésben. Vagyis ha a munkavállaló elé akarata elé teszik oda a közös megegyezés keretében történő felmondó levelet, akkor arra senki és semmilyen jogszabály nem kötelezi, hogy aláírja.

A munkáltatók érdeke általában, hogy a felmondás közös megegyezéssel szülessen meg, hiszen ebben az esetben kevesebb juttatást kell kötelezően fizetni az elbocsátott dolgozónak mint (rendes) felmondás esetén. Még ha beleírnak egy végkielégítési összeget, az akkor is kedvezőtlenebb általában, mintha a munkáltató bocsátja el munkavállalóját.

Természetesen a munkáltató (rendes) felmondással is megszüntetheti alkalmazottja munkaviszonyát, amely által jogilag kedvezőbb helyzetet teremt alkalmazottja számára, mintha közös megegyezéssel válnának el útjaik. A munkavállaló számára általában akkor éri csak meg elfogadni a közös megegyezéssel történő felmondást, ha minden olyan juttatást felajánlanak számára, mintha munkáltatói felmondás keretében bocsátanák el.

A felmondási idő pedig akár jóval több is lehet mint 30 nap, hiszen például 20 év munkaviszony után már 90 nap felmondási idő jár mindenkinek. Fontos észrevétel még, hogy a közös megegyezéses úton kívül minden felmondás esetén a legfontosabb része az írásnak, az az indokolás. Erre kell nagyon odafigyelni és többször átolvasni, hiszen felmondás esetén életszerűen kell az okokat és indokokat leírni, egy későbbi munkaügyi eljárás során pedig általában az itt leírtakra lehet hivatkozni.

A 2018-as aktuális munkaügyi szabályozásának is megfelelő felmondás közös megegyezéssel mintát is letölthet portálunkról, mely sokat segíthet a megállapodás pontos tartalmának megszerkesztéséhez. További felmondással kapcsolatos információkat és letölthető formanyomtatványokat talál FELMONDÁS 2018 elnevezésű összefoglaló írásunkban.


Felmondás 2018   Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel minta 2018   Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel minta   Felmondás közös megegyezéssel minta 2018   Közös megegyezéssel minta 2018   Közös megegyezéssel minta 2017   Közös megegyezéssel minta   2017 felmondás közös megegyezéssel   munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése iránti kérelem 2017   munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése iránti kérelem   munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel 2017   munkaszerződés felmondása közös megegyezéssel minta 2017   munkaszerződés felmondása közös megegyezéssel minta   kilépő papír minta 2017   felmondás közös megegyezéssel felmondási idő 2017   felmondás közös megegyezéssel sablon 2017   felmondás közös megegyezéssel sablon   felmondás közös megegyezéssel kérelem   felmondás közös megegyezéssel kérelem 2017   Felmondás közös megegyezéssel 2017 felmondási idő   Munkaviszony megszüntetése minta 2017   munkaviszony megszüntetése 2017   közös megegyezés 2017   felmondás közös megegyezéssel 2017   munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel 2017 minta   munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel   Felmondás közös megegyezéssel minta 2017   közös megegyezéssel történő felmondás minta   munkaviszony megszűnése közös megegyezéssel   munkavállalói felmondás közös megegyezéssel minta   közös megegyezés felmondás   felmondás közös megegyezéssel minta   felmondás közös megegyezéssel   felmondás  
KATA bevételi nyilvántartás 2018 minta: katásoknak kötelező a nyilvántartás vezetése 2018-ban...

KATA bevételi nyilvántartás 2018 minta letöltés: katásoknak kötelező a bevételi nyilvántartás vezetése 2018-ban is! KATA adózás esetén a bevételi nyilvántartás vezetése 2018-ban is  [ ... ]

Pénzmosás elleni szabályzat 2018 minta: letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat

Pénzmosás elleni szabályzat 2018 minta: végre letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat, mely az új pénzmosás elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) alapján készült. A pénzmo [ ... ]

Nyugdíjprémium összege 2018: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok?

Nyugdíjprémium összege 2018: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok a nyugdíjemelés mellett nyugdíj kiegészítésként? A kormány döntött, hogy 2017. novemberében a nyugd [ ... ]

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasa [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től. Minimálbér emelés 2017: jelentősen növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017. január 1 [ ... ]

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Ingatlan illeték 2018 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás va...

Ingatlan illeték 2018 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás vagy ház eladásakor? Ingatlan illeték kedvezmény 2018-ban is számos esetben érvény [ ... ]

Felmondási idő 2018: a felmondási idő számítása az új rendelkezések alapján 2018-ban

Felmondási idő 2018: a felmondási idő számítása közérthetően, az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján 2018-ban. Mivel a változtak a felmondással kapcsolatos szabályok az elm [ ... ]

Jogosítvány ára 2018: a jogosítvány hosszabbítás és az orvosi vizsgálat menete 2018-ban

Jogosítvány ára 2018: a lejárt B kategóriás jogosítvány hosszabbítása és az orvosi vizsgálat menete és ára 2018-ban. Mindent megtudhat összefoglalónkból, hogy 2018-ban a jogosítvány [ ... ]

Családi adókedvezmény összege 2018: kalkulátor és a nyomtatvány kitöltésnek módja 2018-ban

Családi adókedvezmény összege 2018: kalkulátor és a családi adókedvezmény nyomtatvány kitöltésnek módja 2018-ban. Mi mennyi 2018-ban? Tovább nő a családi adókedvezmény összege 2 gye [ ... ]

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasa [ ... ]

Munkaszüneti napok 2018: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2018-ban

Munkaszüneti napok 2018-ban, munkarend és munkaidő naptár 2018 minden tudnivalóval! Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban! A munkanap áthelyezések miatt 2018-ba [ ... ]

Tanév rendje 2017/18: itt a hivatalos lista, hogy mikor lesznek az iskolai szünetek idén

2017/2018 tanév rendje: ekkor lesz az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet idén. Itt megtalálható a 2017-18-as tanév naptár szerinti időbeosztása, vagyis az iskolai tanítás [ ... ]

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2018: fontos változásokra kell számítani

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2018: rokkant nyugdíj helyett fontos változások léptek életbe korábban, melyre 2018-ban is fontos figyelni. Érdemes tisztázni a rokkantsági ellát [ ... ]

Nők nyugdíja 40 év után 2018: feltételek a 40 év munkaviszony utáni kedvezményes nyugdíjhoz 2018-ban...

Nők nyugdíja 40 év munkaviszony után 2018: feltételek és szabályok a nők 40 év munka utáni kedvezményes nyugdíjához 2018-ban. Nők 40 éves nyugdíjazása 2018-ban is igényelhető, a nő [ ... ]

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben?

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben? Most megtudhatja, hogy 2017-ben mire számíthat a kínai horoszkóp előrejelzései alapján: szerencse, harmónia, bőség [ ... ]

Kínai horoszkóp 2016: a Majom éve Önnek milyen változásokat hoz 2016-ban?

Kínai horoszkóp 2016: a Majom éve Önnek milyen változásokat hoz 2016-ban?g> Itt megtudhatja, hogy 2016-ban mire számíthat a kínai horoszkóp jövendölései alapján: harmónia, remény, szeren [ ... ]

TB járulék összege 2018: TB járulék fizetés egyénileg vagy munkanélkülieknek 2018-ban

TB változások 2018 és TB járulék összege és fizetése egyénileg 2018: így történik a TB fizetés egyénileg vagy munkanélkülieknek 2018-ban. Mennyi a TB járulék összege 2018-ban? Minde [ ... ]

Ingatlan bérbeadás adózása 2018: változásokra kell figyelni lakáskiadás esetén!

Ingatlan bérbeadás (albérlet) utáni adózás 2018: erre figyeljen lakáskiadás utáni adózás esetén 2018-ben! Jelentősen módosult és kedvezőbb adózás terheli az ingatlankiadást 2018-tó [ ... ]

Friss

KATA bevételi nyilvántartás 2018 minta letöltés: katásoknak kötelező a bevételi nyilvántartás vezetése 2018-ban is! KATA adózás esetén a bevételi nyilvántartás vezetése 2018-ban is kötelező, töltse...
Pénzmosás elleni szabályzat 2018 minta: végre letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat, mely az új pénzmosás elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) alapján készült. A pénzmosás elleni...
Nyugdíjprémium összege 2018: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok a nyugdíjemelés mellett nyugdíj kiegészítésként? A kormány döntött, hogy 2017. novemberében a nyugdíjasok egyszeri...
Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasabb nettó bért kap...
Cafeteria szabályzat minta 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2018 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakmai iratanyagról van...

CSOK 2018

Családi adókedvezmény 2018

Felmondás közös megegyezéssel

Közalkalmazotti bértábla 2018

Pénzmosás elleni szabályzat 2018

Munkaszerződés 2018

Munkáltatói tájékoztató 2018

Járulékok 2018

Albérleti szerződés 2018

Jelenléti ív 2018 / Túlóra 2018

Számviteli politika 2018

Ajándékozási szerződés 2018

Pénzkezelési szabályzat 2018

Számviteli szabályzatok 2018

Özvegyi nyugdíj 2018

SZÉP Kártya 2018 / Útlevél

Pedagógus bértábla

Táppénz 2018 / KATA 2018

Betegszabadság 2018

Autópálya matrica 2018

Jogosítvány 2018 / Szabadság

Új személyi igazolvány 2018

Közmunkabér 2018

Munkanélküli segély 2018

Szociális segély 2018

Megbízási szerződés minta 2018

Átvételi elismervény

Műszakpótlék 2018

Vasárnapi pótlék 2018

Munkáltatói felmondás 2018

Felmondási idő / Végkielégítés

Meghatalmazás / TB járulék 2018

Nyugdíjemelés 2018

Nyugdíj melletti munka 2018

Rokkantsági ellátás 2018

Rehabilitációs ellátás 2018

Adóbevallás 2018

Alkalmi munka 2018

Felmondás indoklása

Erzsébet Utalvány 2018

Munka GYED mellett 2018

GYED Extra 2018

Tulajdoni lap lekérése

Ingatlan illeték 2018

Nők nyugdíja 40 év után 2018

Nyugdíj utalás 2018

Azonnali hatályú felmondás 2018

Felmondás munkavállaló részéről 2018

Indoklás nélküli felmondás

Vállalkozási szerződés 2018

Advent Bécsben 2018

Munkaszüneti napok 2018

Felmondás próbaidő alatt

Teljesítés igazolás

Fizetés nélküli szabadság

Számlatükör 2018

Éves horoszkóp 2018

Utazás

Szlovén autópálya matrica 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovén matricával igénybe vehető autópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország tengerparti városai valamint...
Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a kuna árfolyammal és...
Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes családok számára...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.