Munka rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás mellett 2017: a munkavégzés szabályai

Munka rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás mellett 2017: a munkavégzés részletes szabályai. Itt mindent megtudhat a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés és a rokkantsági ellátás melletti munka szabályairól, melyek 2017-ben érvényesek a megváltozott munkaképességű emberekre. A jó hír az, hogy mindkét ellátás mellett van lehetőség munkavégzésre 2017-ben is, azonban ügyelni kell az adózási és jogi részletekre, nehogy a rehabilitációs vagy a rokkantsági ellátás folyósítása veszélybe kerüljön.

Arról már korábban közöltünk két részletes összefoglaló írást, hogy pontosan kik lehetnek jogosultak 2016-ban a rehabilitációs vagy a rokkantsági ellátás folyósítására; így most csak azt a fontos részletet emeljük ki, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy rehabilitációs ellátás illetve rokkantsági ellátás mellett valaki munkát vállaljon úgy, hogy az minden jogszabályi előírásnak maradéktalanul megfeleljen. Az alábbi feltételek azokra vonatkoznak, akik új igénylőként kapnak rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást 2015-ben vagy 2016-ban.


Rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés 2016-ban

2016-ban is a korábbi szabályok vannak érvényben, ami a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzést illeti. Vagyis a (2013. január 1-től) érvényben lévő előírások szerint hetente maximum 20 óra munka végezhető rehabilitációs ellátás mellett. Ebbe a 20 órás keretbe pedig bele kell számolni minden keresőtevékenységet, vagy éppen a közfoglalkoztatást is.

Ha valaki hetente 20 óránál több munkát szeretne vállalni a rehabilitációs ellátás mellett, akkor erre van lehetősége, viszont azt tudnia kell, hogy ebben az esetben szünetelni fog a rehabilitációs ellátás összegének folyósítása. Vagyis a heti 20 óránál több munka esetén az ellátás szünetel, a jó hír viszont az, hogy a keresetnek semmilyen havi vagy éves összeghatára nincsen.

Ezek az előbb említett szabályok minden olyan személyre vonatkoznak, akik jogosultak a rehabilitációs ellátásra. A rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés járulékait illetően minden járulékot ugyanolyan módon és összegben meg kell fizetni, illetve le kell a munkavállalótól vonni 2016-ban, mint bármilyen más normál munkavégzés esetén.

Rokkantsági ellátás melletti munkavégzés 2016-ban

2016-ban is azok a korábbi szabályok vannak érvényben, amely rokkantsági ellátás melletti munkavégzést illeti. Lehetséges munkát vállalni  rokkantsági ellátás mellett is, de a munkavégzésre szigorú időbeli korlát és jövedelemhatár is vonatkozik. Az alábbi előírásokat pedig nagyon ajánlott betartani, ha valaki nem szeretné véglegesen elveszíteni a rokkantsági ellátására vonatkozó jogosultságát.

Vagyis a (2014. január 1-től) hatályos előírások szerint ha a rokkantsági ellátást kapó magánszemély keresőtevékenységet folytat, akkor abban az esetben meg kell szüntetni számára a rokkantsági ellátás folyósítását, ha ez a keresőtevékenység három egymást követő hónapban folyamatosan fennáll, és a bevétel havonta meghaladja a mindenkori minimálbér 150 százalékát három egymást követő hónapban.

2015-ben ez azt jelenti, hogy ha valaki rokkantsági ellátásban részesül, de keresőtevékenységet folytat, és három egymást követő hónapban meghaladja a bevétele az aktuális minimálbér másfélszeresét, jelen esetben 105.000 forint másfélszeresét, vagyis 157.500 forintot, akkor számára megszüntetik a rokkantsági ellátást.

Fontos kitétel, hogy a fent említett keresetkorlátnak három egymást követő hónapban kell teljesülnie, vagyis ha valaki nem rendszeresen, hanem egy-két hónap kihagyással keres a rokkantsági ellátás mellett a minimálbérnél másfélszer magasabb összeget vagy annál többet, akkor az ő rokkantsági ellátását nem szüntetik meg.

Ha a rokkantsági ellátásban részesülő állampolgár olyan munkát végez, mely legalább középfokú, de akár felsőfokú végzettséget igényel, akkor a keresetkorlát összeghatára a garantált bérminimum másfélszeresével egyezik meg, mely 2015-ben 122.000 forint másfélszeresét jelenti, azaz 183.000 forintot. A három hónapos szigorú kitétel természetesen ebben az esetben is fennáll.

Kifutó ellátás melletti munkavégzés 2016-ban

Sok ember számára jár rehabilitációs járadék. Ők ezt a járadék-típust felülvizsgálat révén szerezték, ez a járadék 2016-ban már kifutó ellátásnak minősül, így megállapítására semmilyen módon nincsen már lehetőség, viszont azokra akiknek ilyen járadékokat folyósítanak, kicsit más szabályok vonatkoznak a rehabilitációs járadék melletti munkavégzést illetően.

Akik 2012. január 1-től rehabilitációs járadékban részesülnek, azokra a 2011. december 31-ét megelőző szabályok érvényesek. Vagyis csakis úgy lehet keresőtevékenységet folytatniuk, ha betartják a következő szabályokat. Havi bruttó jövedelmük átlaga nem haladhatja meg a rehabilitációs járadék folyósított összegének kétszeresét és ezzel egyidejűleg annak is teljesülnie kell, hogy ez a bruttó átlagjövedelem havonta nem haladja meg a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét sem.

Ha ez az előbbi két feltétel úgy teljesül, hogy három egymást követő hónapban is a kereset meghaladja a keresetkorlátokat, akkor az állami szerv ötven százalékkal csökkenti a rehabilitációs járadék havi összegét. Ha a szabályt a magánszemély egymást követő hat hónapban nem tartja be, akkor számára véglegesen megszűnik a rehabilitációs járadék folyósítása 2016-ban.

A fenti szabályokat úgy lehet összefoglalni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek is végezhetnek munkát a rehabilitációs ellátás, a rokkantsági ellátás vagy a már kifutó rehabilitációs járadék mellett, azonban ez a munkavégzés nem lehet időben korlátlan, hiszen az is cél, hogy a végzett munka ne rontsa tovább az egészségügyi problémákkal küzdő emberek állapotát. Illetve a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés ne rontsa az esélyét annak, hogy az ellátásban részesülő személy javuló egészségi állapota következtében a munkaerőpiacra visszakerüljön.

Akinek az életkora pedig eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, annak a rokkantsági ellátás illetve a rehabilitációs ellátás helyett nyugdíjat folyósítanak majd, azonban a keresőtevékenységét tovább folytathatja a nyugdíj melletti munkavégzés 2016-ban érvényben lévő jogszabályi előírásai betartásával.

 

A rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás melletti munkavégzés szabályai. #munka http://tinyurl.com/munkavegzes-rehab Posted by Gazdasági Hírek on 2015. október 1.


Bankkártyás fizetés Horvátországban és a horvát autópályán: mire figyeljünk?

Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a ku [ ... ]

Homokos tengerpart Horvátország: hol vannak homokos strandok a horvát tengerpaton?

Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes cs [ ... ]

Balatoni strand belépő árak 2017: itt a teljes északi és déli parti lista!

Balaton strand belépő és szállás árak 2017: itt az összes Balaton északi és déli parti fizetős strand belépő árainak listája! Aktuális, 2017. évi jegyárakat tartalmaz a balatoni stra [ ... ]

Horvátország autópályadíjak 2017: kalkulátor, térkép és benzinkutak listája

Horvát autópályadíj 2017 kalkulátor (frissített árak!), sebességhatárok Horvátországban, benzinkutak és 2017-es horvát autópálya térkép. A horvát autópálya díjak 2017-től újra d [ ... ]

CSOK 2017 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2017-ben

CSOK 2017 változások, feltételek és az igénylés módja, CSOK-rendelet 2017 és kalkulátor: a CSOK támogatás összege új és használt lakásra, házra, bővítésre. Egy helyen mindent megtu [ ... ]

GYED / GYES kisokos 2017: ezt kell tudni a CSED, GYED és GYES összegéről és igényléséről 2017-ben...

GYED / GYES / CSED 2017 összege, igénylés módja: fontos tudnivalók és kalkulátor a CSED, anyasági támogatás, GYES és GYED Extra 2017-től aktuális változásairól és a terhes nők és a  [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től. Minimálbér emelés 2017: jelentősen növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017. január 1 [ ... ]

Végkielégítés 2017: kinek mennyi végkielégítés jár az új szabályok szerint 2017-ben?

Végkielégítés mértéke 2017: kinek mennyi végkielégítés jár az új szabályok szerint 2017-ben? Végkielégítés nem mindenkinek jár a munkaviszony megszűnése esetén 2017-ben sem. A mun [ ... ]

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás va...

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás vagy ház eladásakor? Ingatlan illeték kedvezmény 2017-ben is számos esetben érvény [ ... ]

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben. A biztató gazdasági adatok miatt a magyarországi minimálbér összege 2015-ben újra emelkedni fog és jócskán meghaladhatja a  [ ... ]

Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben...

Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben. Tervezze előrelátó módon a 2017-es évet, hiszen az új év sok új lehetőségeket ígér,  [ ... ]

2016/2017-es tanév rendje: az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet időpontjai

Itt elérhető a 2016/2017-es tanév rendje: az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet időpontjai. Emellett a 2015/2016-os tanév rendje is megtalálható oldalunkon: ekkor lesz a tav [ ... ]

Családi adókedvezmény összege 2017: kalkulátor és a nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben

Családi adókedvezmény összege 2017: kalkulátor és a családi adókedvezmény nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben. Tovább nő a családi adókedvezmény összege 2 gyerek után és jelent [ ... ]

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása az új rendelkezések alapján 2017-ben

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása közérthetően, az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján 2017-ben. Mivel a változtak a felmondással kapcsolatos szabályok az elm [ ... ]

Jogosítvány ára 2017: a jogosítvány hosszabbítás és az orvosi vizsgálat menete 2017-ben

Jogosítvány ára 2017: a lejárt B kategóriás jogosítvány hosszabbítása és az orvosi vizsgálat menete és ára 2017-ben. Mindent megtudhat összefoglalónkból, hogy 2017-ben a jogosítvány [ ... ]

Azonnali hatályú felmondás 2017 minta: mit kell tenni ha a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel?...

Azonnali hatályú felmondás 2017 indoklás nélkül minta: mit kell tenni ha a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel 2017-ben? Korábban rendkívüli felmondásnak nevezték ezt az elbocsátá [ ... ]

Felmondás munkavállaló részéről 2017 minta: mit tegyek, ha fel akarok mondani?

Felmondás a munkavállaló részéről 2017 minta: mit tehetek, ha már nem bírom tovább és fel akarok mondani 2017-ben? Munkavállalói rendes felmondás minta 2017: minden tudnivalót összefogl [ ... ]

Munkaszüneti napok 2018: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2018-ban

Munkaszüneti napok 2018-ban, munkarend és munkaidő naptár 2018 minden tudnivalóval! Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban! A munkanap áthelyezések miatt 2018-ba [ ... ]

Friss

Érettségi 2017/2018 kisokos: emelt szintű és középszintű írásbeli és szóbeli időpontok, jelentkezés, érettségi tantárgyak és tételek 2017, követelmények, új érettségi feladatok és megoldások. 2017-ben...
Munkáltatói tájékoztató 2017 minta: kötelező a munkaszerződéshez mellékelni 2017-ben! Munkáltatói tájékoztatás az új Munka Törvénykönyve előírásai alapján, melyet a munkavállaló részére el kell...
Számlatükör 2017 minta: ezt kell tudni a számlakeret felépítéséről 2017-ben. Letölthető számlatükör (számlakerettükör) 2017 minta található portálunkon, továbbá részletes leírást is találhat a...
Karácsonyi Erzsébet-utalvány nyugdíjasoknak 2017: ekkor kapják meg a 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést a jogosultak. 2017. Karácsonyán a fenyőfa alatt a nyugdíjasok állami nyugdíj-kiegészítést találnak majd, 10...
Albérlet-támogatás 2017-től adómentesen: összege, igénylése és feltételei. A lakhatási támogatás 2017. január 1-től jelentősen megváltozik, így a munkáltató akár adómentesen is segítheti dolgozója...

CSOK 2017

Családi adókedvezmény 2017

Felmondás közös megegyezéssel

Közalkalmazotti bértábla 2017

Munkaszerződés 2017

Munkáltatói tájékoztató 2017

Járulékok 2017

Albérleti szerződés 2017

Jelenléti ív 2017 / Túlóra 2017

Számviteli politika 2017

Ajándékozási szerződés 2017

Pénzkezelési szabályzat 2017

Számviteli szabályzatok 2017

Özvegyi nyugdíj 2016

SZÉP Kártya 2016 / Útlevél

Pedagógus bértábla

Táppénz 2016 / KATA 2017

Betegszabadság 2016

Autópálya matrica 2017

Jogosítvány 2016 / Szabadság

Új személyi igazolvány 2016

Közmunkabér 2017

Munkanélküli segély 2016

Szociális segély 2016

Megbízási szerződés minta 2017

Átvételi elismervény

Műszakpótlék 2016

Vasárnapi pótlék 2016

Munkáltatói felmondás 2017

Felmondási idő / Végkielégítés

Meghatalmazás / TB járulék 2016

Nyugdíjemelés 2016

Nyugdíj melletti munka 2016

Munkaszüneti napok 2016

Rokkantsági ellátás 2016

Rehabilitációs ellátás 2016

Adóbevallás 2017

Alkalmi munka 2016

Felmondás indoklása

Erzsébet Utalvány 2016

Munka GYED mellett 2016

GYED Extra 2016

Tulajdoni lap lekérése

Ingatlan illeték 2016

Nők nyugdíja 40 év után 2016

Nyugdíj utalás 2016

2016/2017 tanév rendje

Azonnali hatályú felmondás 2017

Felmondás munkavállaló részéről 2017

Indoklás nélküli felmondás

Vállalkozási szerződés 2017

Advent Bécsben 2017

Munkaszüneti napok 2017

Felmondás próbaidő alatt

Teljesítés igazolás

Fizetés nélküli szabadság

Számlatükör 2017

Kínai horoszkóp 2017

Éves horoszkóp 2017

Utazás

Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a kuna árfolyammal és...
Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes családok számára...
Balaton strand belépő és szállás árak 2017: itt az összes Balaton északi és déli parti fizetős strand belépő árainak listája! Aktuális, 2017. évi jegyárakat tartalmaz a balatoni strandokról készült...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.