Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben

Nagy éves horoszkóp 2017 / 2018: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben. Tervezze előrelátó módon a 2017-es évet, hiszen az új év sok új lehetőségeket ígér, de jelentősebb változásokat is hoz mindegyik állatövi jegy életébe. Éves horoszkóp 2017: szerelem, egészség, pénz és karrier horoszkóp 2017-re átfogóan: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak csillagjegyekre. A 2017. évi horoszkóp fontos megállapításokat tesz minden csillagjegyre, hiszen előre következtethetünk a leírtak alapján a ránk váró változásokra. Most minden fontos részletet megtudhat arról, hogy kire mi vár 2017-ben a saját és szerettei csillagjegye alapján!

2017 az újrakezdés éve lesz a számmisztika szerint, de ez egyben azt is jelenti, hogy a tizenkét csillagjegyre számos újdonság és változás vár 2017-ben a korábbi időszakhoz képest. Már az előző évben is olyan jelentős változások zajlottak a világban és Európában, mely a 2017-es év egészére jelentős kihatással lesznek. Ezt pedig a 2017. évi horoszkóp összeállításakor is figyelembe kell venni. Hiszen a múlt eseményeiből a jövőre vonatkoztatható tendenciákat is le lehet szűrni. Itt mindent megtudhat arról, hogy mi vár önre 2017-ben a csillagjegye alapján! A horoszkópot 2017-ben is érdemes figyelni, hiszen sok esetben olyan meglepő dolgokat tudhatunk meg önmagunkról vagy párunkról, családtagunkról, melyeket álmunkban sem gondoltunk volna. Az éves horoszkóp 2017 írásunkban ezekre az asztrológiával kapcsolatos kérdésekre próbálunk meg minél közérthetőbb válaszokat adni. A nyugati csillagjóslás figyelése mellett érdemes eltűnődni a kínai horoszkóp 2017-re vonatkozó jövendölésein is, hiszen a kínai asztrológia előrejelzéseit figyelve szélesebb látókörbe kerülhet önmagunkban jövőnk megítélése. Amennyiben konkrét csillagjegy 2017-es jóslatára kíváncsi, választhat a felsorolásból: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.


A horoszkópot 2017-ben is érdemes figyelni, hiszen sok esetben olyan meglepő dolgokat tudhatunk meg önmagunkról vagy párunkról, családtagunkról, melyeket álmunkban sem gondoltunk volna. Sorsunk meg van írva a csillagokban 2017-ben is. De vajon tényleg a csillagokban van megírva? Ezen a kérdésen az emberek évezredek óta tűnődnek, és még manapság sem találtak rá az egyértelmű válaszra. Persze ez nem azt jelenti, hogy elődeink ne kísérleteztek volna számtalan alkalommal azzal, hogy megtalálják a mindenre kielégítő feleletet. A csillagok állását minden bizonnyal már őseink is nézegették, de az érdekes alakzatok valószínűleg legtöbbjüknek nem sokat mondtak. Azonban a civilizáció bölcsőjének tekintett Mezopotámiában már a papok pontosan figyelték az égi objektumok mozgását.

Abban hittek, hogy az istenekkel állnak kapcsolatban a bolgyók és a csillagok, vagy esetlegesen ők maguk az istenek, akik a földi életet is irányítják. A csillagok és a bolygók állása alapján végezték el saját jövendöléseiket, mivel úgy tartották hogy a sors és a személyiség alakulásában az égitestek szerepe számottevő. Számos esetben ezek a jövendölések pedig bekövetkeztek, beigazolódtak.

Azt biztosan tudjuk, hogy az emberiség évezredek óta hisz abban, hogy az égitestek hatással vannak életünkre. Erre jó példa éppen a Hold, mely hatással van a tengerek mentén az apályra és a dagályra. Aki az égitestek mozgása alapján kíváncsi arra, hogy 2017-ben milyen év vár rá, az horoszkópot készíttet magának.

A horoszkóp szónak van jelentése, mely a következő: óra-kép. A horoszkópot leggyakrabban egy-egy személy születési időpontja alapján készítik el. A horoszkóp alapján következtetni lehet az adott ember számára egy adott helyen és időben megnyilvánuló, az égitestek által közvetett hatásokra és azok további következményeire.

Természetesen a horoszkópot nem csak adott születési dátum alapján lehet elkészíteni. Az indiai vagy a kínai kultúrában nagyobb családi események (például házasság) előtt is készíttetnek horoszkópot. Ez alapján megállapítják, hogy a menyasszony és a vőlegény összeillik-e; és ez alapján jelölik ki a legalkalmasabb időpontot a házasságkötésre. De horoszkópot lehet készíteni akár egy történelmi esemény időpontjára vonatkozóan, vagy üzletkötés és bármilyen fontos döntés előtt.

Az európai csillagjegyek szimbolikája a görög mitológia izgalmas világába vezethető vissza. A legenda szerint a Nap (Héliosz) fia, Phaethon csillagközi utazásra készült apja tüzes szekerén. Elindulása előtt azonban apja figyelmeztette az ott leselkedő veszélyekre: a Bika félelmetes szarvára, a Rák ollójára, az Oroszlán agyaraira és a Skorpió mérges fullánkjára. Phaethon tavasszal, a Kos jegyében indult útnak, és utazásának egy évig kellett volna tartania.

Az út során számos alkalommal találkozik a védelmére kelő Bikával és két borjával az "Ikrekkel", átkel a Rák és az Oroszlán között tátongó félelmetes szakadékon, és elbűvöli őt a Szűz és a kiegyensúlyozott Mérleg. Megretten azonban a Skorpió hatalmas fullánkjától, és belezuhan a mitológiai folyó, az Eridanosz vizébe, melyben halálát leli. Sajnos utazása emiatt tehát anélkül ér véget, hogy lehetősége lenne eljutni a Nyilashoz, a Bakhoz, a Vízöntőhöz és a Halakhoz.

Az antik világot idéző vonatkozásai mellett és azzal szoros összefüggésben a 2017-es horoszkópban leírt asztrológiai ismeretek lehetővé teszik számunkra azt, hogy felfedezzük saját valódi énünket, és emellett jobban megismerjük embertársainkat, családtagjainkat, párunkat is.

A tizenkét állatövi jegy további négyszer három jegyből álló csoportra osztható aszerint, hogy jelképesen melyik elemhez (tűz, föld, levegő, víz) tartozik azok közül, amelyek az ókori görögök szerint a környező anyagi világot, vagyis az embereket is alkotják. Ennek megfelelően az alábbi csoportokról lehet beszélni:

  • Tűz-jel: Kos, Oroszlán, Nyilas
  • Föld-jel: Bika, Szűz, Bak
  • Levegő-jel: Ikrek, Mérleg, Vízöntő
  • Víz-jel: Rák, Skorpió, Halak

A fent említett azonos elemekhez tartozó csoportokba tartozó csillagjegyek szülöttei között tud a legkönnyebben kialakulni kölcsönös vonzalom és szimpátia vagy akár szerelem. Összeférhetőség alapján egyébként a föld-jelek közelebb állnak a víz-jelekhez, tűz-jelek pedig a levegő-jelekhez. Ez természetesen nem kötelező érvényű szabály, hiszen számos egyéb körülménytől is függ az, hogy két ember kölcsönösen megérti-e egymást. Az alábbiakban az egyes csillagjegyek összefoglaló jellemzőit és a 2017-re vonatkozó asztrológiai előrejelzést olvashatják.

Kos horoszkóp 2017 (március 21-től április 30-ig)

A Kos 2017-ben is heves vérmérsékletű és kezdeményező marad, emellett az élet számos területén tesz majd merész lépéseket. Jellemző rá az uralkodásra való hajlam, amely néha a zsarnokságig és erőszakosságig fajul. A Kosokra jellemző, hogy intelligensek, de 2017-ben a hevességük ártalmas lehet viselkedésükben és másokhoz fűződő kapcsolatukban. Érzelmesek és néha vadak, de eközben nagylelkűek és lovagiasak is bizonyos szituációkban.

A Kosok meghatódnak mások gyengesége láttán és nem haboznak felajánlani bátorításukat és segítségüket a bajba jutottaknak. 2017-ben is számtalan alkalommal olyan szituációba kerülnek majd a Kos jegy szülöttei, melyek következtében haragjuk hirtelen fellángol, de aztán ugyanolyan gyorsan el is csitul. A nehéz élethelyzetekben a válaszlépéseik meglepőek, de ha esetlegesen az ellenfél tetszik nekik, akkor az ellenséges érzelmek rokonszenvbe és barátságba fordulhatnak.

A Kosok általában becsületesek és kitartóan harcolnak 2017-ben is azokért a célokért, melyeket helyesnek tartanak, ám nehezen viselik el az ellenállást. A nem várt nehézségekkel szemben már nincsen olyan erős kitartásuk, és inkább másokat használnak föl ahhoz, hogy elérjék kitűzött céljaikat. A Kost a hevesség és a lelkesedés gyakran az álmok világába viszi el, amely azonban időnként fontos célok megvalósítására és elérésére sarkallják őt.

2017-ben ha a Kos nem tudja a korábban elképzelt terveit megvalósítani, akkor könnyen el fog keseredni és hajlamos lesz másokat hibáztatni a kudarcokért vagy saját gyengeségéért, hibájáért is.

Bika horoszkóp 2017 (április 21-től május 20-ig)

A Bika 2017-ben is gyakorlatias, türelmes marad, de emellett sokszor makacs is tud lenni. Jellemző rá az óvatosság, a nyugalom és a jólét utáni vágy. A 2017-es új esztendőben a korábbiakhoz képest sokkal eltökéltebb, a szerelemben pedig feltűnően érzékeny lesz: gyakoriak lesznek a féltékenységi jelenetek. A Bika egyébként türelmes, konok és lelkiismeretes, nagyon kötődik a földi dolgokhoz.

2017-ben várhatóan a Bika számára nehézséget jelent majd az elméleti tudás megtanulása, és nehezen fogadja el az új dolgokat. De ha ezeket mégis elfogadja, akkor azokat örökre meg is tartja. A Bika minden szeret, ami szép és művészi értékkel bír. Egész éves tevékenységében sokkal inkább a belső megérzései, mint az értelem vezérlik majd. Nagyon nehezen haragszik meg másokra, de ha ez mégis bekövetkezik, akkor haragja szörnyűséges (lásd bika, amint vöröset lát!).

A Bikák mások számára általában rokonszenvesek és ezért szeretik őket, barátságaik értékesek. Mindig nagylelkűek azokkal, akiket kedvelnek. 2017-ben munkahelyükön várhatóan többször is sikert fognak aratni a Bikák, és ezáltal a régóta várt elismerést is begyűjthetik. A Bikák kitartása és elméleti tudása jó tanárrá teszik őket, jó matematikai képességekkel is rendelkeznek.

A Bikák művészeti képességei 2017-ben gyakran irányulnak majd a gyakorlati oldal felé, ezáltal pedig sikeresen tudják majd kihasználni a művészeti tevékenységüket anyagi szempontból is. A Bikának 2017-ben nagy szerencséje lesz, ha pénteki napon született.

Ikrek horoszkóp 2017 (május 21-től június 21-ig)

2017 az Ikrek számára szerencsés év lesz, hiszen számos korábbi nehézségen fognak túljutni, ráadásul olyan barátok segítségével, akikre korábban nem számíthattak a kivételesen nehéz helyzetekben. Az Ikrek rendszertelen intelligenciával és megérzésekkel rendelkeznek, az értelem az érzelmeik felett őrködik. Érdeklődést mutatnak a tudományok iránt, 2017-ben végre eldöntik, hogy tovább képzik magukat és valami újat fognak tanulni.

Az Ikrek 2017 második felében hajlamosak lesznek búskomorrá válni és borúlátóbban fogják látni a körülöttük lévő dolgokat is. Az Ikreknek nagyon jó ráérző- és alkalmazkodóképességük van, melynek nagy hasznát veszik majd. Többnyire két külön út vonzza őket úgy, hogy nem tudják eldönteni, merre menjenek tovább, és csak ritkán tartanak ki a kiválasztott irány tartása mellett.

Az Ikrek érdeklődése a nagyvilág újdonságai iránt gyorsan változik majd a 2017-es év során, és hamar belefáradnak mindabba, ami körülveszi őket, amikor eltűnik az újdonság varázsa. Ezzel ellentétben a szerelemben állhatatosak, ha igazán beleszeretnek valakibe. Az Ikrek nagy képzelőerejének köszönhetően sikerek várnak rájuk a marketing és reklámszakma területén. Kitűnő szóbeli kifejezőkészséggel rendelkeznek, de nagyon változékony természetűek.

Azonban arra érdemes majd az Ikreknek figyelni 2017-ben is, hogy habár számos különböző jellegű feladathoz tudnak rugalmasan alkalmazkodni; de a végső siker elérését hátráltathatja gyönge kitartásuk. Az Ikrek barátságos viselkedése egyik pillanatról a másikra tud bizalmatlansággá és közönnyé válni. Ennek ellenére az elbűvölő személyiségük által 2017-ben is számos új barátságot fognak kötni.

Rák horoszkóp 2017 (június 21-től július 22-ig)

A Rákoknak 2017-ben távol kell tartaniuk magukat a szerencsejátékoktól és fogadásoktól, mert nem lesz túl nagy szerencséjük. A Rákokra jellemző, hogy élénk képzelőerővel rendelkeznek, szeretnek távoli tájakra utazni és általában fogékonyak a változások iránt. A Rákok azonban érdekes módon olyan ellentmondó hajlamokkal is rendelkeznek, mint függetlenség és önállótlanság, idealizmus és gyakorlatiasság, óvatosság és vakmerőség, bizonytalanság.

2017-ben a Rák mindenkivel szemben kedves viszonyban lesz, családjával kiemelten fog törődni. A Rák erősen kötődik azonban a múlthoz, amelybe még akkor is szinte menekül, amikor újdonságokat keres az élet valamely területén. 2017-ben a Rák gyakran válik félénkké és nagyon érzékennyé, bár ezt a legtöbb esetben nem mutatja ki.

A Rák nem szereti a vitákat és nagyon tudja bántani a kritika is. Az idő és az évszakok változása 2017-ben is erős hatással lesz kedélyállapotára és nyugtalan természetére. Annak ellenére, hogy a Rák nagy képzelőerővel rendelkezik és ragaszkodó, képtelen ezeket az erényeket kimutatni. Ezért gyakran nem értik meg és kevéssé értékelik, egykedvűnek tartják őket.

2017-ben a Rák kitűnő intelligenciája és műveltsége révén sikereket érhet el. Ennek érdekében a Ráknak tudnia kell kitartó akarattal irányítania képességeit, jelentéktelen összeütközések helyett koncentrálnia kell a nagy feladatok megvalósítására. Munkájában csak akkor válik sikeressé, ha kitartóan végigmegy a kijelölt úton. A művészet, az irodalom, a zene területén magasra juthat, ám jó lehetőségeket szalaszthat el határozatlansága miatt.

Oroszlán horoszkóp 2017 (július 23-től augusztus 23-ig)

2017-ben az Oroszlán nagyon jól fog érvényesülni a munkájában, mivel lehetőségei szinte végtelenek annak a vele született tulajdonságának köszönhetően, hogy minden helyzetet saját előnyére tud fordítani. Az Oroszlán vad és uralkodó jellem, függetlenség, erkölcsi meg nem alkuvás, zsarnokság, büszkeség, hivalkodás, hevesség de sebezhetőség jellemzi. Erős személyiséggel, nagyravágyással és idealizmussal rendelkezik.

Az Oroszlán 2017-ben is hatalommal fog rendelkezni a körülötte élők felett. De az Oroszlán nagylelkű és mindig kész megbocsátani és azonnal elfelejteni egy-egy hibát. Az Oroszlánok kevés kedvezőtlen tulajdonsággal rendelkeznek. Magabiztosságuk miatt 2017-ben gyakran másokra tett jelentős hatással érik majd el céljaikat, és ellenálhatatlan vonzásuknak vetik aláa többieket.

Az Oroszlánok nem viselik az ellentmondást, ámbár kemény kritikát képesek gyakorolni ellenfeleik irányába, és haragos pillanataikban közönségesnek és rossznak mutatják magukat. Az Oroszlánok saját útjukat járják a magánéletben és a karrierhez kapcsolódóan is. Néha tolakodóvá tesz őket közlékenységük, de könnyen engednek a hízelgésnek és gyakran elkövetik majd 2017-ben is azt a hibát, hogy hamis barátokban bíznak meg.

Habár ellentmondásnak tűnhet, az Oroszlán jellegzetes vonása a nemtörődömség és a nagymértékű gyengeség. Nagyon szeret az Oroszlán kényelemben és fényűzésben élni, amíg nem kényszerül majd szükségből dolgozni. Szerencsére azonban erős szervezőképessége miatt derűlátó, és nem bizonytalanodik el a vállalkozásaiban. Mindez abban fog megmutatkozni 2017-ben, hogy minden területen jól fog érvényesülni kitartásával és tevékeny hozzáállásával.

Szűz horoszkóp 2017 (augusztus 21-től szeptember 22-ig)

A Szűz 2017-ben is gyakorlatias marad, az év során többször előtérbe kerül a bennük rejlő kritikai szellem, az óvatosság és a hidegvér is. A Szűz sok olyan dolgoba vág majd bele 2017-ben, mely által műveltebbé válhat és újdonságokat tanulhat. A Szűz kordában tudja tartani érzékenységét és élénk intelligencia jellemzi.

A Szűz jegyben született emberek szőrszálhasogatók és 2017-ben sem lesznek elégedettek a körülöttük lévő dolgokkal mindaddig, amíg nem vizsgálták meg minden részletét annak, ami érdekli őket. Látszólag visszahúzódóak és hidegek, azonban nagy érzelmi fogékonyság jellemzi őket és erős bennük az igény arra, hogy szeressenek és szeretve legyenek.

A Szüzek mindarra pontosan emlékeznek, amit olvastak és képesek egyénien és választékosan kifejezni önmagukat. 2017-ben is meg fog mutatkozni az a tulajdonságuk, hogy képesek a mások számára rejtve maradó hibákat föllelni a többiekben és ezért rögeszmésen kritizálóknak tartják őket még akkor is, ha ez nem igaz. Természetük ideges és lenyűgöző, de udvariasak és rokonszenvesek.

A Szüzek 2017-ben túlságosan sokat fognak foglalkozni önmagukkal beleértve saját egészségüket is. Igencsak érdekemberek, de fogékonyak mások gondjai iránt is és nem vonják meg segítségüket azoktól, akiknek igazán szükségük van rá. Győzelmeiket mindig kitartással,de áldozatok árán érik el. Sajnos ami a hibáikat illeti, a Szüzek teljesen vakok önmagukkal szemben, minden hiba okát másokban keresik és vélik megtalálni.

Mérleg horoszkóp 2017 (szeptember 23-től október 23-ig)

A Mérleg 2017-ben a munkájában fontos pozícióra tesz szert, melyet kitartásának köszönhet majd. A Mérleg a finom intelligenciája által könnyeben tudja kezelni az élethelyzeteket, azonban rendelkezik függetlenségre vágyó hajlammal is. A Mérlegek közlékenyek és nagy alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, kedvesek és kiegyensúlyozottak, amit azonban 2017-ben megzavarhat a nyugtalanság és a változatosság iránti igény.

A Mérleg jegyben születettek szeretik a kényelmet, a fényűzést és az élvezeteket. De a Vénusznak köszönhetően rokonszenvesek és megértőek is. A 2017-es évben egyszer sem lesznek közömbösek a család vagy a barátaik iránt. Hajlamosak emellett a társadalmi igazságtalanság áldozatainak megvédésére, hogy kielégítsék vele született, igazságra és harmóniára vágyó igényüket.

2017-ben a Mérlegek jó ráérzőképességüket többször is tudják majd használni, ezáltal gyakran felfedezik majd a hamisságot és a csalást. Még abban az esetben is, ha csábító külső mögött rejtőznek. Ha a Mérlegek 2017-ben hagyják, hogy olyan emberek hódítsák meg őket, akik nem érdemlik meg a bizalmukat, téves útra térhetnek. Mindenesetre a Mérleg befolyásolhatóságát ellensúlyozza akaratereje, mivel hajlíthatatlan célkitűzései elérésében.

A Mérlegek nagyon sértődékenyek, de nagylelkűek és ugyanígy másokra is számíthatnak. Ezért a velük szembeni legkisebb tiszteletlenséget nagy igazságtalanságnak tartják, és ez a túlzott viszálykodásra is hajlamossá teszi őket 2017-ben. Szeretik a szórakozást és az élénkséget, a zene szerelmesei, nem viselik el az egyedüllétet. Jók az ösztönös megérzéseik, mely által könnyebben tudnak előrejutni karrierjük építése közben.

Skorpió horoszkóp 2017 (október 23-től november 21-ig)

A Skorpió számára a 2017-es év számos nehézséget tartogat, és az év második felében könnyen vetemedhet támadásokra, esetleg bosszúra. Megérzései ösztönösek, kezdeményezőkészség és leleményesség jellemzi. A Skorpiót az év során több alkalommal is fölingerlik mások, emellett makacs, heves és büszke jellem, de mindez a legszélsőségesebb következményekhez is vezethet 2017-ben.

A Skorpió bátor és rámenős, 2017-ben megpróbál közismertségre és uralomra törni. Mindemellett jó megfigyelők és csendesek is. A Skorpók ha egyszer meghoztak egy fontos döntést, határozottak lesznek és nem visszakoznak; erőszakosak és uralkodásra hajlamosak, akik mindig készek egy elméletet megvédeni.

A Skorpió számos alkalommal fog 2017-ben mások javára tevékenykedni, ezáltal pedig nagy magasságokba emelkedik. Valójában a nehézségek inkább ösztökélik, mint letörik őket, mert nem viselik el a sikertelenséget és minden tulajdonságukat be tudják vetni azért, hogy sikerüljön amit szeretnének.

Nehéz és forrongó személyiségük miatt a Skorpiók gyakran vitatkoznak 2017-ben is. Ingerülten és kihívóan viselkednek szüleikkel és feletteseikkel szemben. A Skorpió szélsőséges a rokonszenvét illetve az ellenszenvét illetően: Kevés megértést és tiszteletet mutat mások személyisége iránt. Bizalmatlan és borúlátó, soha nem elégedett. A Skorpió gyakran önemésztő, ezért ennek a jegynek a szülöttei nehézzé teszik mindazok életét, akiknek együtt kell velük élniük.

Nyilas horoszkóp 2017 (november 22-től december 21-ig)

A Nyilas 2017 év elején borúlátóvá válik jövőjével kapcsolatban, de emellett a függetlenségének megteremtésére törekszik majd. A Nyilas tele van életerővel, őszinte, másokkal szemben méltányosan bánik, sokoldalú intelligenciával rendelkezik, de néha semmibe veszi a rá leselkedő veszélyt. Változékony hangulattal és nagy képzelőerővel bír, de érzelmes és ragaszkodik dolgaihoz, jó szervezőképességgel rendelkezik.

2017-ben a Nyilas érzékeny lesz felebarátai fájdalmai és szükségletei iránt. Hullámzó kedélyű: a derűlátás és a szomorúság, kétségbeesés pillanatai váltogatják egymást. Ha ellenségeskedéssel és sikertelenséggel kell szembenéznie, jól feltalálja magát a kényes élethelyzetekben. A Nyilas hirtelen cselekedeteivel komoly bosszúságot okozhat saját magának és másoknak is.

A Nyilas emberek éppen az ideges türelmetlenségük miatt 2017-ben többet csinálnak, mint amennyit bírnak. Sokszor ingerlékennyé válnak és olyankor nem tudják saját ösztöneiket megzabolázni. Mindenesetre megnyugszanak, ha olyan személyekkel beszélnek, akiket szeretnek, vagy akikben mélyen megbíznak.

A Nyilasok a munkájukban olyan területeken fognak 2017-ben sikereket elérni, amely sok részből tevődik össze, tehát változó és aktív természetükhöz igazodik. Szeretnek utazni, a családi kapcsolatokban általában ösztönösek és lendületesek. A legtöbb élethelyzetben vágynak a személyes sikerre.

Bak horoszkóp 2017 (december 21-től január 19-ig)

A Bakra oly jellemző kudarctól való félelem 2017-ben is számos esetben erőt vesz rajta, amikor valami nem úgy jön össze, ahogy ő előre eltervezte. A sikertelenségtől való félelem mellett jellemző a Bakra az is, hogy nyugtalan, bizalmatlan, de komoly és éles elméjű. Hajlamos a Bak borúlátónak lenni, emiatt pedig sok embert gyűlölhet, valamint hajlamos a zsarnokságra.

A Bakok nagy önuralommal rendelkeznek, komolyak, szellemesek, magabiztosak de sokszor szigorúnak és távolságtartónak tűnik mások szemében. Valójában emögött félénkség és idegesség rejtőzik. 2017-ben gyakran levert és mélabús lelkiállapotok sújthatják. Az ellenállás és a kritika számára az aggodalom forrásai.

A Bak jegyben születetteknek szükségük lesz 2017-ben arra, hogy támogassák és bátorítsák őket, hogy önbizalomra tegyenek szert és felszínre hozhassák zsenialitásukat és szellemességüket. Tevékenyek, szorgalmasak és értékes szervezők is. Érdekli őket a lételmélet és szeretnek töprengeni. Ezenkívül létezik egy hatodik érzékük, melynek tudatában vannak, és amely segít számukra abban, hogy ne kövessenek el hibákat.

A Bakok 2017-es év során is szeretni fogják munkájukat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy minőségi munkát adjanak ki kezük közül, lelkiismeretesen dolgoznak. Nagy felelősségérzetük van és soha nem bíznak meg teljesen senkiben. Az évek múltával barátkozóbbakká válnak, érdeklődési körük kitágul és megszerzik azt a gyakorlati érzéket, amely a bizalmatlanság és szomorúság elkerüléséhez szükséges. A Bak csillagjegyben születettek a földi javaikat szeretik megosztani másokkal is, időnként már-már túl nagylelkűen is.

Vízöntő horoszkóp 2017 (január 20-tól február 19-ig)

2017-ben a nagy elhatározások megvalósításába belefog a Vízöntő, ezáltal régen halogatott dolgokat tud megoldani. A Vízöntőket jellemzi a barátságra való hajlam, de kitartó ami a döntéseit illeti, emellett független és eredeti személyiség. A Vízöntő érzékeny lélek, mely szertelen és gyötrelmes képzelgésig fajulhat.

A Vízöntő 2017-ben sem kedveli a hagyományokat és nem megalkuvó, elutasítja az előítéleteket, mert mindent egyedül önmaga akar felfedezni, minden más korlátozás nélkül. A Vízöntők intelligensek és gyorsan felfognak mindent, amit tanítanak nekik. Őszinte és barátságos természetük van, ami rokonszenvesekké és népszerűvé teszi őket.

A Vízöntők hajlama az elszigetelődésre nem betegességből ered, hanem egyedül tudnak jobban összpontosítani; egyedül aktívabbak és többet tudnak nyújtani a munkájukban is. Jóhiszeműek és becsületesek, legnagyobb hibájuk a közönyösség, ami miatt sokszor konfliktusokba is kerülnek. 2017-ben életük tele lesz hullámvölgyekkel és -hegyekkel. Intelligenciájuk nagy, eredeti személyiséggel rendelkeznek, gyakran leleményesek és nagyon jó képességekkel rendelkeznek az élet minden területén.

A Vízöntő életének célja, hogy valamit tehessen a többi emberért, a lehető legszélesebb körben. Ha a közjóért munkálkodhat és hozzájárulhat az emberiség fejlődéséhez, igazán elégedetté válik. Bármilyen területen is dolgozzon a Vízöntő, 2017-ben is újítani akar és a reformok lehetőségét keresi. Szerencsések a társulásokban, mert ritkán tudják az előttük feltáruló lehetőségeket kihasználni és szükségük van a másokkal való együttműködésre.

Halak horoszkóp 2017 (február 20-tól március 20-ig)

A Halaknak 2017-ben figyelniük kell arra, hogy ne fogyasszanak túl sok gyógyszert, valamint határozottan korlátozniuk kell az alkoholfogyasztást és a dohányzást, mert mérgezésre hajlamosak. A Halak nyugodt életre vágyik, és élénk képzelőerővel rendelkezik, elkötelezett és áldozatkész, amely a felebarátok iránti érdeklődést és megértést teszi lehetővé.

A Halak optimizmusa 2017-ben is töretlen, amely gyakran átragad másokra is. A Halakra jellemző a jóság, élénk intelligencia, magabiztosság, ám a kitartás hiánya miatt sokszor nem tudja végigvinni cselekedeteit. Alapvetően érzékeny és befolyásolható természettel rendelkezik, amely mélabús is lehet.

Számos élethelyzetben nagylelkűek, ami miatt gyakran túlságosan is megbíznak másokban. A Halak ösztönös ráérző, gyakran rendelkezik médiumi és telepatikus tulajdonságokkal, de mivel befolyásolható, olykor erősebb személyiségek hatása alá kerül 2017-ben, de az évszakok változása is nagyon befolyásolja.

A Halak optimizmusa sokszor segít a bajokon könnyedén felülkerekedni, a többi fontos tulajdonsága azonban a kényelem és ösztönzés, amelyet az igazi barátok között talál meg, akik valódi értékeikért becsülik meg, segítik és megvédeni olyan kevéssé lelkiismeretes személyektől, akik rossz hatással lennének rá. A Halak 2017-ben a munkában a nagyobb szervezetekben érvényesülhetnek, ahol értékelhetik becsületességüket és szervezési készségüket is.

Miért is érdemes a horoszkóp 2017 jövendölésein az átolvasásuk után elgondolkodni és néhány jó tanácsot megfogadni belőlük? Régen a nagyvilág tele volt apró rezdülésekkel és jelekkel, melyekből az érző szem a közelebbi vagy távolabbi jövőről csalhatatlan következtetéseket vont le. Ez azonban az idők ködébe vész, amikor még az istenek is lejártak a halandó emberek közé, sokféle dolgot megbeszélték a világról együtt. Őseink amolyan közös háztartásban éltek az istenekkel, melyektől természetesen sokféle dolgot ellestek, például egy kis látnoki képességet is.

Az embert ugyanis ősidők óta foglalkoztatja a jövő, mindig is tudni akarta, hogy mit hoznak számára az elkövetkező napok, hetek, hónapok és évek. Miután az istenek és az emberek kapcsolata megromlott, az emberek immár a maguk erejéből és tudásából merítve próbálták a jövő titkait kifürkészni. Tulajdonképpen mindannyiunkban ott lapul egy rejtett jövendőmondó, hiszen mindenkinek vannak megérzései, melyek sokszor be is következnek. Nap mint nap a legbanálisabb kérdéseinkre próbálunk meg választ kapni, jövőbeli döntésünkhöz szeretnénk segítséget és válaszokat kapni. Egy biztos: az emberi kíváncsiság örök és a jövőfürkészés az egyik legrégebbi emberi tulajdonság.

Az elmúlt évszázadokban - ha hihetünk a hajdani krónikáknak és mondáknak - a jósok, váteszek és jövőbelátók mindig pontosan megjövendölték a fontos történelmi eseményeket és csaták kimenetelét, koronás fők felemelkedését és bukását; de az egyszerű halandók jóval szürkébb hétköznapjait is. Belső megérzéseink és jóslataink egy része még ma is ámulatba ejt másokat, de önmagunk is sokszor elcsodálkozunk ezen képességünkön. Érdemes elgondolkodni a leghíresebb jövőbelátó, Nostradamus számos vitatható, de még is meglepő jövendölésein.

Az asztrológusok a jövőbelátó képességüket a horoszkópok megalkotásába ültették, mely által próbáltak következtetni egyéni sorsokra, főbb jellemvonásokra és megpróbálták befolyásolni a sorsot, például párválasztási tanácsadással. Tudni kell, hogy minden kornak megvoltak azok az elismert tudósai, akik tényleg hittek a csillagjóslás tudományában. Természetesen az asztrológusok sem tévedhetetlenek, ahogy a meteorológusok sem, vagyis a jóslatokat tudni kell a helyükön kezelni. Vagyis a 2017-es horoszkópban olvasottakat mindenkinek a saját szűrőjén keresztül kell értelmeznie, hogy a leírtak vajon az ő életét figyelembe véve mit jelenthetnek a jövőre nézve.


Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasa [ ... ]

Cafeteria szabályzat minta 2017: kötelező minden cég és vállalkozás számára

Cafeteria szabályzat minta 2017 / 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakma [ ... ]

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovén g>matricával igénybe vehető ópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország t [ ... ]

Bankkártyás fizetés Horvátországban és a horvát autópályán: mire figyeljünk?

Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a ku [ ... ]

CSOK 2017 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2017-ben

CSOK 2017 / 2018 változások, feltételek és az igénylés módja, CSOK-rendelet 2017 és kalkulátor: a CSOK támogatás összege új és használt lakásra, házra, bővítésre. Egy helyen minden [ ... ]

GYED / GYES kisokos 2017: ezt kell tudni a CSED, GYED és GYES összegéről és igényléséről 2017-ben...

GYED / GYES / CSED 2017 összege, igénylés módja: fontos tudnivalók és kalkulátor a CSED, anyasági támogatás, GYES és GYED Extra 2017-től aktuális változásairól és a terhes nők és a  [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től. Minimálbér emelés 2017: jelentősen növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017. január 1 [ ... ]

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás va...

Ingatlan illeték 2017 / 2018 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás vagy ház eladásakor? Ingatlan illeték kedvezmény 2017-ben is számos esetben  [ ... ]

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben. A biztató gazdasági adatok miatt a magyarországi minimálbér összege 2015-ben újra emelkedni fog és jócskán meghaladhatja a  [ ... ]

Tanév rendje 2017/18: itt a hivatalos lista, hogy mikor lesznek az iskolai szünetek idén

2017/2018 tanév rendje: ekkor lesz az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet idén. Itt megtalálható a 2017-18-as tanév naptár szerinti időbeosztása, vagyis az iskolai tanítás [ ... ]

Családi adókedvezmény összege 2017 / 2018: kalkulátor és a nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben...

Családi adókedvezmény összege 2017 / 2018: kalkulátor és a családi adókedvezmény nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben. Tovább nő a családi adókedvezmény összege 2 gyerek után és [ ... ]

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása az új rendelkezések alapján 2017-ben

Felmondási idő 2017 / 2018: a felmondási idő számítása közérthetően, az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján 2017-ben. Mivel a változtak a felmondással kapcsolatos szabályok [ ... ]

Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben...

Nagy éves horoszkóp 2017 / 2018: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben. Tervezze előrelátó módon a 2017-es évet, hiszen az új év sok új lehetőségeket  [ ... ]

Jogosítvány ára 2017: a jogosítvány hosszabbítás és az orvosi vizsgálat menete 2017-ben

Jogosítvány ára 2017 / 2018: a lejárt B kategóriás jogosítvány hosszabbítása és az orvosi vizsgálat menete és ára 2017-ben. Mindent megtudhat összefoglalónkból, hogy 2017-ben a jogos [ ... ]

Felmondás munkavállaló részéről 2017 minta: mit tegyek, ha fel akarok mondani?

Felmondás a munkavállaló részéről 2017 minta: mit tehetek, ha már nem bírom tovább és fel akarok mondani 2017-ben? Munkavállalói rendes felmondás minta 2017: minden tudnivalót összefogl [ ... ]

Munkaszüneti napok 2018: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2018-ban

Munkaszüneti napok 2018-ban, munkarend és munkaidő naptár 2018 minden tudnivalóval! Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban! A munkanap áthelyezések miatt 2018-ba [ ... ]

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben?

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben? Most megtudhatja, hogy 2017-ben mire számíthat a kínai horoszkóp előrejelzései alapján: szerencse, harmónia, bőség [ ... ]

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2017 / 2018: fontos változásokra kell számítani

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2017 / 2018: rokkant nyugdíj helyett fontos változások léptek életbe korábban, melyre 2017-ben is fontos figyelni. Érdemes tisztázni a rokkantsági [ ... ]

Friss

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasabb nettó bért kap...
Cafeteria szabályzat minta 2017 / 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakmai...
Érettségi 2017/2018 kisokos: emelt szintű és középszintű írásbeli és szóbeli időpontok, jelentkezés, érettségi tantárgyak és tételek 2017, követelmények, új érettségi feladatok és megoldások. 2017-ben...
Munkáltatói tájékoztató 2017 minta: kötelező a munkaszerződéshez mellékelni 2017-ben! Munkáltatói tájékoztatás az új Munka Törvénykönyve előírásai alapján, melyet a munkavállaló részére el kell...
Számlatükör 2017 / 2018 minta: ezt kell tudni a számlakeret felépítéséről 2017-ben. Letölthető számlatükör (számlakerettükör) 2017 minta található portálunkon, továbbá részletes leírást is találhat a...

CSOK 2017

Családi adókedvezmény 2017

Felmondás közös megegyezéssel

Közalkalmazotti bértábla 2017

Munkaszerződés 2017

Munkáltatói tájékoztató 2017

Járulékok 2017

Albérleti szerződés 2017

Jelenléti ív 2017 / Túlóra 2017

Számviteli politika 2017

Ajándékozási szerződés 2017

Pénzkezelési szabályzat 2017

Számviteli szabályzatok 2017

Özvegyi nyugdíj 2016

SZÉP Kártya 2016 / Útlevél

Pedagógus bértábla

Táppénz 2016 / KATA 2017

Betegszabadság 2016

Autópálya matrica 2017

Jogosítvány 2016 / Szabadság

Új személyi igazolvány 2016

Közmunkabér 2017

Munkanélküli segély 2016

Szociális segély 2016

Megbízási szerződés minta 2017

Átvételi elismervény

Műszakpótlék 2016

Vasárnapi pótlék 2016

Munkáltatói felmondás 2017

Felmondási idő / Végkielégítés

Meghatalmazás / TB járulék 2016

Nyugdíjemelés 2016

Nyugdíj melletti munka 2016

Munkaszüneti napok 2016

Rokkantsági ellátás 2016

Rehabilitációs ellátás 2016

Adóbevallás 2017

Alkalmi munka 2016

Felmondás indoklása

Erzsébet Utalvány 2016

Munka GYED mellett 2016

GYED Extra 2016

Tulajdoni lap lekérése

Ingatlan illeték 2016

Nők nyugdíja 40 év után 2016

Nyugdíj utalás 2016

2016/2017 tanév rendje

Azonnali hatályú felmondás 2017

Felmondás munkavállaló részéről 2017

Indoklás nélküli felmondás

Vállalkozási szerződés 2017

Advent Bécsben 2017

Munkaszüneti napok 2017

Felmondás próbaidő alatt

Teljesítés igazolás

Fizetés nélküli szabadság

Számlatükör 2017

Kínai horoszkóp 2017

Éves horoszkóp 2017

Utazás

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovénmatricával igénybe vehetőautópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország tengerparti városai valamint...
Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a kuna árfolyammal és...
Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes családok számára...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.