Önéletrajz minta 2017 és motivációs levél minta sablon 2017

Önéletrajz minta 2017 és motivációs levél minta sablon 2017: mit tartalmazzon az önéletrajz és a motivációs levél, hogyan épül fel tartalmilag 2017-ben? Gyakran kell az önéletrajz mellé motivációs levelet is csatolni, melyet nem könnyű úgy megírni, hogy sikert érjünk el vele egy állásinterjú előtt. A motivációs levélben érdemes 2017-ben is feltüntetni számos olyan fontos dolgot, melyekről részletesen írunk a motivációs levélről szóló összefoglalónkban.

Álláspályázatok során manapság szinte minden munkaadó kéri benyújtani a motivációs levelet az önéletrajz mellé, melyet nem lehet leegyszerűsített szófordulatokkal megoldani. Az egyik fontos tudnivaló a motivációs levélről, hogy sosem az önéletrajz rövidített változata, sőt inkább egy olyan kiegészítő kísérőlevél, melyben azokat a fontos információkat írjuk le magunkról, mely az önéletrajzba már nem fért bele. Portálunkon önéletrajz mintát és motivációs levél sablont is talál.

A jó motivációs levél lényegre törő, az adott munkakörre fókuszálva íródott, vagyis célszerű minden potenciális munkahelyre más tartalmú motivációs levelet beadni. Célja az is, hogy az olvasó (vagyis a munkáltató) figyelmét felkeltse és ösztönözze az önéletrajz elolvasására is.


A motivációs levél legfőbb mondanivalója, hogy az álláslehetőségre pályázó mivel tudna hozzájárulni a cég jövőbeni sikereihez, ha az állást megkapná. Rávilágít olyan fontos személyes tulajdonságokra, melyek lehetséges, hogy a pályázatban nem voltak kritériumok, de a pályázó úgy érzi, hogy ezek segítenék a cég munkáját is.

Az önéletrajz csupán száraz tények felsorolása, a motivációs levél viszont legyen személyes hangvételű. Sokszor előforduló hiba, hogy a motivációs levélben sokan megismétlik kibővített formában az önéletrajzban foglaltakat. Ezt el kell kerülni, hiszen ebben az esetben értelmét veszti a motivációs levél megírása.

A motivációs levél ne legyen túl hosszú, egy A4-es oldal elegendő. Legyen tartalmilag világosan felépített, négy fő részből és maximum 4-5 bekezdésből álljon. A négy fő rész az alábbi: hivatkozás és a elentkezés indoklása; ezt követi az önéletrajz rövid összefoglalása; motiváció és célok meghatározása; személyiség jellemzése.

Természetesen a motivációs levélben is meg kell említeni, hogy a munka elnyeréséhez szükséges tapasztalatok rendelkezésre állnak-e, illetve a tanulmányokról is szükséges írni.

Számtalan esetben a jelentkezők olyan motivációs leveleket írnak, melyek tele vannak közhelyekkel (sikerorientált vagyok, szeretem a kihívásokat). Ezeket az általános szófordulatokat érdemes kerülni, helyette inkább konkrét tulajdonságokat kell felsorolni. Például, hogy hasonló munkakörben milyen eredményt ért el, milyen kihívásokkal birkózott meg sikeresen. Valamilyen saját személyiségre jellemző egyedi tulajdonságot is érdemes megemlíteni benne, hogy ezzel is kitűnjön a többi jelentkező közül.

Ha van rá lehetőség, érdemes kinyomozni, hogy kinek a kezébe kerül majd a motivációs levél, és őt e nevén megszólítani a levél elején.

 

MOTIVÁCIÓS LEVÉL MINTA

Minta Bálint részére

Álláskereső Zrt.

1122 Budapest, Kereső utca 123.

 

Tisztelt Uram!

Jelen levelemmel, valamint a csatolt magyar és angol nyelvű önéletrajzommal szeretnék jelentkezni az Önök cégénél meghirdetett _________ munkakörre.

2002-2007 között a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója voltam, ahol a Menedzsermérnöki Karon szereztem diplomát. Tanulmányaimnak és érdeklődési körömnek köszönhetően az üzleti élet számos területére van rálátásom, akár gazdasági, akár informatikai vagy közgazdasági kérdés legyen az.

Szakmai pályafutásom során betöltött munkaköreimben számos olyan tapasztalatot szereztem, melyeket a pályázatban felsorolt feladatok megoldása során jól hasznosíthatok, és ezzel hozzájárulhatok az Önök sikeres működéséhez és nemzetközi kapcsolatépítésükhöz.

Pénzügyi asszisztensként számos gazdasági folyamatra láttam rá, melyeket a _________ pozicíóban is fel tudnám használni. A korábbi munkakörökben használt informatikai rendszerek és módszerek nagyban segítettek abban, hogy magabiztosan végezzem gazdasági asszisztensi feladataimat. Emellett részt vettem számos csapatépítési tréningen és jó viszonyt tudok ápolni munkatársaimmal. Szeretek csapatban dolgozni, közös projekteket vezetni és összehangolni különböző emberek munkáját.

10 évig tanultam angol nyelvet, két évet éltem Londonban, ezáltal felsőfokon sajátítottam el azt. Ezen kívül beszélek németül és olaszul is. Úgy érzem, hogy jó kommunikációs képességekkel rendelkezem, meggyőzően tudok érvelni és prezentálni.

Azért szeretnék az Önök cége által meghirdetett _________ munkakörben dolgozni, hogy tovább bővíthessem a külföldi partnereik révén a nyelvtudásomat és a nemzetközi gazdasági életben is tapasztalatokat szerezhessek.

Remélem, a fentiek felkeltették érdeklődésüket és lehetőséget kapok a személyes találkozásra Önökkel.

Várom szíves visszajelzésüket.

Budapest, 2015. szeptember 10.

 

Tisztelettel:

Nagyminta Ferenc

 


 


Cafeteria szabályzat minta 2017: kötelező minden cég és vállalkozás számára

Cafeteria szabályzat minta 2017: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakmai irata [ ... ]

Szlovén autópálya matrica 2017 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovén g>matricával igénybe vehető ópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország t [ ... ]

Bankkártyás fizetés Horvátországban és a horvát autópályán: mire figyeljünk?

Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a ku [ ... ]

Homokos tengerpart Horvátország: hol vannak homokos strandok a horvát tengerpaton?

Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes cs [ ... ]

CSOK 2017 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2017-ben

CSOK 2017 változások, feltételek és az igénylés módja, CSOK-rendelet 2017 és kalkulátor: a CSOK támogatás összege új és használt lakásra, házra, bővítésre. Egy helyen mindent megtu [ ... ]

GYED / GYES kisokos 2017: ezt kell tudni a CSED, GYED és GYES összegéről és igényléséről 2017-ben...

GYED / GYES / CSED 2017 összege, igénylés módja: fontos tudnivalók és kalkulátor a CSED, anyasági támogatás, GYES és GYED Extra 2017-től aktuális változásairól és a terhes nők és a  [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től. Minimálbér emelés 2017: jelentősen növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017. január 1 [ ... ]

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Végkielégítés 2017: kinek mennyi végkielégítés jár az új szabályok szerint 2017-ben?

Végkielégítés mértéke 2017: kinek mennyi végkielégítés jár az új szabályok szerint 2017-ben? Végkielégítés nem mindenkinek jár a munkaviszony megszűnése esetén 2017-ben sem. A mun [ ... ]

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás va...

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás vagy ház eladásakor? Ingatlan illeték kedvezmény 2017-ben is számos esetben érvény [ ... ]

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben. A biztató gazdasági adatok miatt a magyarországi minimálbér összege 2015-ben újra emelkedni fog és jócskán meghaladhatja a  [ ... ]

Tanév rendje 2017/18: itt a hivatalos lista, hogy mikor lesznek az iskolai szünetek idén

2017/2018 tanév rendje: ekkor lesz az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet idén. Itt megtalálható a 2017-18-as tanév naptár szerinti időbeosztása, vagyis az iskolai tanítás [ ... ]

Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben...

Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben. Tervezze előrelátó módon a 2017-es évet, hiszen az új év sok új lehetőségeket ígér,  [ ... ]

Családi adókedvezmény összege 2017: kalkulátor és a nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben

Családi adókedvezmény összege 2017: kalkulátor és a családi adókedvezmény nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben. Tovább nő a családi adókedvezmény összege 2 gyerek után és jelent [ ... ]

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása az új rendelkezések alapján 2017-ben

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása közérthetően, az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján 2017-ben. Mivel a változtak a felmondással kapcsolatos szabályok az elm [ ... ]

Jogosítvány ára 2017: a jogosítvány hosszabbítás és az orvosi vizsgálat menete 2017-ben

Jogosítvány ára 2017: a lejárt B kategóriás jogosítvány hosszabbítása és az orvosi vizsgálat menete és ára 2017-ben. Mindent megtudhat összefoglalónkból, hogy 2017-ben a jogosítvány [ ... ]

Felmondás munkavállaló részéről 2017 minta: mit tegyek, ha fel akarok mondani?

Felmondás a munkavállaló részéről 2017 minta: mit tehetek, ha már nem bírom tovább és fel akarok mondani 2017-ben? Munkavállalói rendes felmondás minta 2017: minden tudnivalót összefogl [ ... ]

Munkaszüneti napok 2018: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2018-ban

Munkaszüneti napok 2018-ban, munkarend és munkaidő naptár 2018 minden tudnivalóval! Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban! A munkanap áthelyezések miatt 2018-ba [ ... ]

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben?

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben? Most megtudhatja, hogy 2017-ben mire számíthat a kínai horoszkóp előrejelzései alapján: szerencse, harmónia, bőség [ ... ]

Friss

Cafeteria szabályzat minta 2017: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakmai iratanyagról van...
Érettségi 2017/2018 kisokos: emelt szintű és középszintű írásbeli és szóbeli időpontok, jelentkezés, érettségi tantárgyak és tételek 2017, követelmények, új érettségi feladatok és megoldások. 2017-ben...
Munkáltatói tájékoztató 2017 minta: kötelező a munkaszerződéshez mellékelni 2017-ben! Munkáltatói tájékoztatás az új Munka Törvénykönyve előírásai alapján, melyet a munkavállaló részére el kell...
Számlatükör 2017 minta: ezt kell tudni a számlakeret felépítéséről 2017-ben. Letölthető számlatükör (számlakerettükör) 2017 minta található portálunkon, továbbá részletes leírást is találhat a...
Karácsonyi Erzsébet-utalvány nyugdíjasoknak 2017: ekkor kapják meg a 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést a jogosultak. 2017. Karácsonyán a fenyőfa alatt a nyugdíjasok állami nyugdíj-kiegészítést találnak majd, 10...

CSOK 2017

Családi adókedvezmény 2017

Felmondás közös megegyezéssel

Közalkalmazotti bértábla 2017

Munkaszerződés 2017

Munkáltatói tájékoztató 2017

Járulékok 2017

Albérleti szerződés 2017

Jelenléti ív 2017 / Túlóra 2017

Számviteli politika 2017

Ajándékozási szerződés 2017

Pénzkezelési szabályzat 2017

Számviteli szabályzatok 2017

Özvegyi nyugdíj 2016

SZÉP Kártya 2016 / Útlevél

Pedagógus bértábla

Táppénz 2016 / KATA 2017

Betegszabadság 2016

Autópálya matrica 2017

Jogosítvány 2016 / Szabadság

Új személyi igazolvány 2016

Közmunkabér 2017

Munkanélküli segély 2016

Szociális segély 2016

Megbízási szerződés minta 2017

Átvételi elismervény

Műszakpótlék 2016

Vasárnapi pótlék 2016

Munkáltatói felmondás 2017

Felmondási idő / Végkielégítés

Meghatalmazás / TB járulék 2016

Nyugdíjemelés 2016

Nyugdíj melletti munka 2016

Munkaszüneti napok 2016

Rokkantsági ellátás 2016

Rehabilitációs ellátás 2016

Adóbevallás 2017

Alkalmi munka 2016

Felmondás indoklása

Erzsébet Utalvány 2016

Munka GYED mellett 2016

GYED Extra 2016

Tulajdoni lap lekérése

Ingatlan illeték 2016

Nők nyugdíja 40 év után 2016

Nyugdíj utalás 2016

2016/2017 tanév rendje

Azonnali hatályú felmondás 2017

Felmondás munkavállaló részéről 2017

Indoklás nélküli felmondás

Vállalkozási szerződés 2017

Advent Bécsben 2017

Munkaszüneti napok 2017

Felmondás próbaidő alatt

Teljesítés igazolás

Fizetés nélküli szabadság

Számlatükör 2017

Kínai horoszkóp 2017

Éves horoszkóp 2017

Utazás

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovénmatricával igénybe vehetőautópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország tengerparti városai valamint...
Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a kuna árfolyammal és...
Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes családok számára...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.