Karácsonyi Erzsébet-utalvány nyugdíjasoknak 2017: ekkor kapják meg a 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést

Karácsonyi Erzsébet-utalvány nyugdíjasoknak 2017: ekkor kapják meg a 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést a jogosultak. 2017. Karácsonyán a fenyőfa alatt a nyugdíjasok állami nyugdíj-kiegészítést találnak majd, 10 ezer forint értékben, melyet Erzsébet-utalványként kapnak majd meg. Minden fontos kérdést összegyűjtöttünk arról, hogy a nyugdíjasok mikor várhatják a plusz juttatást, melyet várhatóan a postások fognak kézbesíteni. Közben azt is bejelentették a döntéshozók, hogy 2017-ben a nyugdíjemelés mértéke 1,6 százalék lesz.

Megszületett a hivatalos döntés arról, hogy 2017-ben is kapnak a nyugdíjasok karácsonyi Erzsébet-utalványt, hiszen jövőre választási év lesz. A kormányfő bejelentése alapján a szerénynek mondható 2017. évi nyugdíjemelést megelőzően a karácsonyi időszakban minden magyar nyugdíjas kap 10 ezer forint ajándékot Erzsébet-utalvány formájában. Emellett a nyugdíjprémium 2017. évi kifizetése is nagy előrelépés a kormány prominensei szerint. A legfőbb kérdés természetesen az, hogy a nyugdíjasok pontosan mikor és milyen módon kapják meg ezt a pénzt? Az ígéret szerint 2017. Karácsonya előtti napokban, de legkésőbb a Karácsony és a Szilveszter közötti egy hétben kézbesíteni fogják mindenki számára az idei nyugdíjt kiegészítő juttatást.


2,8 millió magyarországi nyugdíjas jogosult a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványra, melyet a szokásoktól eltérően nem a postás kézbesít majd ki, hanem a járási hivatalok és megyei kormányhivatalok munkatársai, akiket minden esetben biztonsági őrök kísérnek majd. Remélhetőleg a járási hivatalok munkatársai a postásokhoz hasonló rátermettséggel és rugalmassággal találják majd meg a kézbesítésre kijelölt lakcímeket.

A hivatalnokok várhatóan 2017. december 20-21-én kapják meg a kézbesítésre váró 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat, melyeket a környéken élő nyugdíjasoknak december 20-át követően próbálnak majd meg eljuttatni. Abban az esetben, ha a hivatalnokok nem találják otthonában a nyugdíjast, akkor a jogosult személynek később lehetősége lesz a pénz-ajándékot személyesen átvennie a járási hivatal vagy a megyei kormányhivatal épületében. Vagyis nem kell otthon napokig a kézbesítőre várni.

Mivel a magyarországi költségvetés 2016-ban sikeres évet zárt, ezért van lehetőség a választások közeledtével a nyugdíjasok felé tett kormányzati gesztusokra. Várhatóan ha a nyugdíjasok körében tetszést arat, akkor a 10 ezer forintos egyszeri juttatás rendszere 2017-ben tovább folytatódik majd. Az év végi piros betűs ünnepek közeledtével egyébként valószínűleg a nyugdíj utalás 2017. decemberi időpontja is korábbra tevődött, hiszen várhatóan már december 2-től megkapja minden nyugdíjas e havi járandóságát, és a postások is megkezdik a kézbesítést ezen a napon.

Az elmúlt években egyre több nyugdíjas kéri bankszámlára, utalással nyugdíját, mely sokkal kényelmesebb megoldást, mint a postást várni. Ráadásul általában néhány nappal korábban megkapják havi járandóságukat azok az idős emberek, akik banki átutalást kértek korábban. Az utalás igénylésére a B04 nyomtatvány kitöltésével van lehetőség, mely a nyugdíjfolyósító honlapján található meg.

Sok kisnyugdíjasnak jelent nagy segítséget a 10 ezer forintos karácsonyi nyugdíj-kiegészítés, hiszen a magyarországi átlagnyugdíj 109 ezer forint környékén mozog, sok idős ember pedig akár 20-30 ezer forintot is költ gyógyszerekre havonta. Az átlagnyugdíj egyébként 2017--ben esedékes 1,6 százalékos nyugdíjemelés után is alig haladja majd meg a 111 ezer forintot, azonban nyugdíjasok milliói kapnak havonta száz ezer forintnál kevesebb öregségi nyugdíjat. 50 ezer és 100 ezer forint közötti összeget 1 millió nyugdíjas kap ma Magyarországon, 100 és 200 ezer forint közötti nyugdíjat 800 ezren kapnak, míg 200 ezer forintnál több havi nyugdíjra csupán 140 ezer magyar állampolgár jogosult.

Egy felmérés szerint egyébként a magyarországi munkavállalók háromnegyede gondolja azt, hogy nyugdíjas éveiben is dolgozni fog. Valószínűleg sokan nem számolnak nagy összegű nyugdíjjal, így életüket már most úgy tervezik, hogy nyugdíjasként is kell majd hetente 1-2 napot dolgozniuk. Érvként felmerül emellett az is, hogy a munkával megőrízzék szellemi frissességüket és testi aktivitásukat. A nyugdíj melletti munkavégzés tehát egyáltalán nem negatívumként jelenik meg a mai munkaképes emberek körében.

A kormány intézkedései és az Európai Uniótól érkező támogatások következtében a 2017-ben várható GDP-növekedés akár meg is haladhatja majd a három százalékot, mely azt jelentheti, hogy bőven lesz fedezet a nyugdíjasok jövőbeni támogatására is. Azonban sok vásárlót ér meglepetésként mostanában az üzletekben az a tény, hogy elkezdődött az élelmiszerek általános drágulása. 10-20 százalékkal emelkedett az elmúlt hetekben például a tejtermékek és a pékáruk ára. Így hiába lesz nagyobb a minimálbér 2017-től, vagy emelkedik a nyugdíj, nem lesz több elkölthető pénze a lakosságnak.

Az áremelkedésnek több oka is van egyébként, így általános trend Európában, hogy évről-évre minden élelmiszer-alapanyag drágul. Ezen túlmenően a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány miatt jelentősebben emelniük kellett az elmúlt hónapokban munkavállalóik bérét, és ez az irány 2018-ban is folytatódni fog. Sajnos az általános hazai életszínvonal amiatt nem fog tudni emelkedni 2018-ban sem, hogy a béremelések és a nyugdíjemelés után a termékek jelentősen megdrágulnak majd.

Kérdés, hogy az élelmiszerek drágulására milyen hatása lesz a 2017-es áfacsökkentésnek. Mint ismert 2017. január 1-től jelentősen csökkent a baromfihús, a friss tej és a tojás általános forgalmi adója. Az adócsökkentést remélhetőleg a kereskedők nem tartják meg maguknak, és a vásárlók is érzékelnek majd árcsökkenést 2017-ben és 2018-ban.


Pénzmosás elleni szabályzat 2017 minta: letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat

Pénzmosás elleni szabályzat 2017 minta: végre letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat, mely az új pénzmosás elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) alapján készült. A pénzmo [ ... ]

Nyugdíjprémium összege 2017: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok?

Nyugdíjprémium összege 2017: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok a nyugdíjemelés mellett nyugdíj kiegészítésként? A kormány döntött, hogy 2017. novemberében a nyugd [ ... ]

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól

Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasa [ ... ]

Cafeteria szabályzat minta 2017: kötelező minden cég és vállalkozás számára

Cafeteria szabályzat minta 2017 / 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakma [ ... ]

CSOK 2017 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2017-ben

CSOK 2017 / 2018 változások, feltételek és az igénylés módja, CSOK-rendelet 2017 és kalkulátor: a CSOK támogatás összege új és használt lakásra, házra, bővítésre. Egy helyen minden [ ... ]

GYED / GYES kisokos 2017: ezt kell tudni a CSED, GYED és GYES összegéről és igényléséről 2017-ben...

GYED / GYES / CSED 2017 összege, igénylés módja: fontos tudnivalók és kalkulátor a CSED, anyasági támogatás, GYES és GYED Extra 2017-től aktuális változásairól és a terhes nők és a  [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től

Minimálbér 2017 összege: ennyivel több nettó bért kaphat kézhez 2017-től. Minimálbér emelés 2017: jelentősen növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017. január 1 [ ... ]

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Ingatlan illeték 2017 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás va...

Ingatlan illeték 2017 / 2018 eladás vagy vétel esetén: mennyi az átírási illeték és az adó mértéke lakás vagy ház eladásakor? Ingatlan illeték kedvezmény 2017-ben is számos esetben  [ ... ]

Felmondási idő 2017: a felmondási idő számítása az új rendelkezések alapján 2017-ben

Felmondási idő 2017 / 2018: a felmondási idő számítása közérthetően, az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján 2017-ben. Mivel a változtak a felmondással kapcsolatos szabályok [ ... ]

Tanév rendje 2017/18: itt a hivatalos lista, hogy mikor lesznek az iskolai szünetek idén

2017/2018 tanév rendje: ekkor lesz az őszi, a téli szünet, a tavaszi és a nyári szünet idén. Itt megtalálható a 2017-18-as tanév naptár szerinti időbeosztása, vagyis az iskolai tanítás [ ... ]

Családi adókedvezmény összege 2017 / 2018: kalkulátor és a nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben...

Családi adókedvezmény összege 2017 / 2018: kalkulátor és a családi adókedvezmény nyomtatvány kitöltésnek módja 2017-ben. Tovább nő a családi adókedvezmény összege 2 gyerek után és [ ... ]

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben. A biztató gazdasági adatok miatt a magyarországi minimálbér összege 2015-ben újra emelkedni fog és jócskán meghaladhatja a  [ ... ]

Jogosítvány ára 2017: a jogosítvány hosszabbítás és az orvosi vizsgálat menete 2017-ben

Jogosítvány ára 2017 / 2018: a lejárt B kategóriás jogosítvány hosszabbítása és az orvosi vizsgálat menete és ára 2017-ben. Mindent megtudhat összefoglalónkból, hogy 2017-ben a jogos [ ... ]

Nagy éves horoszkóp 2017: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben...

Nagy éves horoszkóp 2017 / 2018: számos változásra készülhetünk az éves horoszkóp alapján 2017-ben. Tervezze előrelátó módon a 2017-es évet, hiszen az új év sok új lehetőségeket  [ ... ]

Felmondás munkavállaló részéről 2017 minta: mit tegyek, ha fel akarok mondani?

Felmondás a munkavállaló részéről 2017 minta: mit tehetek, ha már nem bírom tovább és fel akarok mondani 2017-ben? Munkavállalói rendes felmondás minta 2017: minden tudnivalót összefogl [ ... ]

Munkaszüneti napok 2018: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2018-ban

Munkaszüneti napok 2018-ban, munkarend és munkaidő naptár 2018 minden tudnivalóval! Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban! A munkanap áthelyezések miatt 2018-ba [ ... ]

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben?

Kínai horoszkóp 2017: a Kakas éve Önnek is változásokat hoz 2017-ben? Most megtudhatja, hogy 2017-ben mire számíthat a kínai horoszkóp előrejelzései alapján: szerencse, harmónia, bőség [ ... ]

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2017 / 2018: fontos változásokra kell számítani

Rokkantsági ellátás összege, igénylése 2017 / 2018: rokkant nyugdíj helyett fontos változások léptek életbe korábban, melyre 2017-ben is fontos figyelni. Érdemes tisztázni a rokkantsági [ ... ]

Friss

Pénzmosás elleni szabályzat 2017 minta: végre letölthető az új pénzmosási mintaszabályzat, mely az új pénzmosás elleni törvény (2017. évi LIII. törvény) alapján készült. A pénzmosás elleni...
Nyugdíjprémium összege 2017: kinek jár és mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok a nyugdíjemelés mellett nyugdíj kiegészítésként? A kormány döntött, hogy 2017. novemberében a nyugdíjasok egyszeri...
Minimálbér 2018 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2018-tól. A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-tól jelentősen nő, ráadásul az adócsökkentések révén magasabb nettó bért kap...
Cafeteria szabályzat minta 2017 / 2018: a kötelező céges dokumentum, mely azonnal letölthető. A cafeteria szabályzat minta 2017 ingyen jelenleg nem elérhető, hiszen egy elég bonyolult szakmai...
Érettségi 2017/2018 kisokos: emelt szintű és középszintű írásbeli és szóbeli időpontok, jelentkezés, érettségi tantárgyak és tételek 2017, követelmények, új érettségi feladatok és megoldások. 2017-ben...

CSOK 2017

Családi adókedvezmény 2017

Felmondás közös megegyezéssel

Közalkalmazotti bértábla 2017

Pénzmosás elleni szabályzat 2017

Munkaszerződés 2017

Munkáltatói tájékoztató 2017

Járulékok 2017

Albérleti szerződés 2017

Jelenléti ív 2017 / Túlóra 2017

Számviteli politika 2017

Ajándékozási szerződés 2017

Pénzkezelési szabályzat 2017

Számviteli szabályzatok 2017

Özvegyi nyugdíj 2016

SZÉP Kártya 2016 / Útlevél

Pedagógus bértábla

Táppénz 2016 / KATA 2017

Betegszabadság 2016

Autópálya matrica 2017

Jogosítvány 2016 / Szabadság

Új személyi igazolvány 2016

Közmunkabér 2017

Munkanélküli segély 2016

Szociális segély 2016

Megbízási szerződés minta 2017

Átvételi elismervény

Műszakpótlék 2016

Vasárnapi pótlék 2016

Munkáltatói felmondás 2017

Felmondási idő / Végkielégítés

Meghatalmazás / TB járulék 2016

Nyugdíjemelés 2016

Nyugdíj melletti munka 2016

Munkaszüneti napok 2016

Rokkantsági ellátás 2016

Rehabilitációs ellátás 2016

Adóbevallás 2017

Alkalmi munka 2016

Felmondás indoklása

Erzsébet Utalvány 2016

Munka GYED mellett 2016

GYED Extra 2016

Tulajdoni lap lekérése

Ingatlan illeték 2016

Nők nyugdíja 40 év után 2016

Nyugdíj utalás 2016

2016/2017 tanév rendje

Azonnali hatályú felmondás 2017

Felmondás munkavállaló részéről 2017

Indoklás nélküli felmondás

Vállalkozási szerződés 2017

Advent Bécsben 2017

Munkaszüneti napok 2017

Felmondás próbaidő alatt

Teljesítés igazolás

Fizetés nélküli szabadság

Számlatükör 2017

Kínai horoszkóp 2017

Éves horoszkóp 2017

Utazás

Szlovén autópálya matrica 2017 / 2018 árak, vásárlás és Szlovénia autópálya térkép. A szlovénmatricával igénybe vehetőautópálya fontos alternatív tranzitútvonal Horvátország tengerparti városai valamint...
Horvátország bankkártyás fizetés: hogyan lehetséges a gyors kártyás fizetés a horvát autópálya szakaszokon? Milyen bankkártyákkal és hol lehet fizetni Horvátországban? Érdemes-e a kuna árfolyammal és...
Top 12 homokos tengerpart Horvátország: itt a teljes lista és térkép a horvát homokos strandokról! Apartman és szállás ajánló a horvát homokos strandok közelében, melyek kisgyermekes családok számára...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.