CSOK 2016 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2016-tól

CSOK 2016: minden tudnivaló az új szocpolról! CSOK-rendelet és kalkulátor 2016: az állami támogatás összege, feltételei új és használt lakásra, bővítésre; a 10 milliós CSOK lakáshitel igénylése 2016-ban. Egy helyen mindent megtudhat a CSOK-ról 1, 2 és 3 gyermek esetén. 2016-tól jelentős összegű állami támogatást kérhet lakásvásárlásra. A szocpol új neve CSOK, mely 2016-ban új ingatlanok mellett már használt lakásra, családi házra és bővítésre is igénybe vehető, de felújításra nem. A kormány kiszélesítette azoknak az ingatlanoknak a körét, melyeket az új CSOK támogatással is meg lehet vásárolni. A lépéstől 2016-ban az ingatlanpiac várhatóan jelentősen megélénkül Magyarországon.

2016-tól jelentősen bővítette a kormány a CSOK támogatás mértékét, a februárban módosított új CSOK-rendelet szerint. Jó hír a lakásvásárlásban gondolkodóknak, hogy a CSOK szabályait tovább enyhítették a döntéshozók, így 2016. február elejétől két minden részletre kiterjedő új CSOK-rendelet jelent meg, melyben külön részletezik a használt lakásokra kapható CSOK-ot, valamint az új lakásokra vagy családi házakra kérhető CSOK-ot. A részletes szabályokat most összefoglaljuk cikkünk frissített változatában. A CSOK összege jelentős mértékben bővül a két gyermekes vagy a három gyermekes családok esetén 2016-ban. Ha valaki két gyermekkel vesz új lakást vagy családi házat, akkor 2016-tól már emelt összegű CSOK-ot kérhet, mely ebben az esetben 2.600.000 forint is lehet. Akik pedig három gyermekkel terveznek ingatlanvásárlást, azok 10 millió forint összegű vissza nem térítendő CSOK lakástámogatást kaphatnak 2016-tól, ráadásul ezt az összeget akkor is kérhetik, ha még csak két gyermeket nevelnek, de vállalják, hogy tíz éven belül harmadik testvér is születni fog a családban. Ezek a bejelentések azt jelentik, hogy a kormány nagyon-nagy mértékben növeli a CSOK, vagyis az új szocpol összegét 2016-tól. A tíz millió forintos CSOK lakástámogatás mellé ráadásul kedvezményes kamatozású állami támogatású hitelt is lehet majd igényelni, melynek összege szintén maximum 10 millió forint lesz, a futamidő 25 év, a kamat pedig 3 százalékos lesz. Jelentős további támogatásnak számít, hogy a magánépíttetők családi ház építése esetén 5 millió forint határig kérhetik majd az áfa-visszaigénylést 2016-tól. De nézzük szépen sorban, hogy mi változik a CSOK-ot illetően 2016. január 1-től.

2016. január 1-jét követően a CSOK összege növekedett, így új lakás vásárlása esetén 600 ezer és 1 millió forint között, használt lakás esetén pedig 600 ezer és 2 millió 750 ezer forint közötti összegben lehet az állami támogatást igényelni. Korában, vagyis 2015. július 1-től a szocpolt (új nevén CSOK, vagyis családi otthonteremtési kedvezmény) 500 ezer és 3 millió 250 ezer forint összeg között lehetett igénybe venni használt és új ingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén. Természetesen a szocpol helyett az új CSOK elnevezés senkit nem fog zavarni, ha igénybe tudja majd venni 2016-ban a jelentős összegű, vissza nem térítendő állami támogatást ingatlan vásárlásakor. Külön érdemes kiemelni, hogy 2015. nyarától már az egy gyermeket nevelő szülők is részesülhetnek az új otthonteremtési támogatásból. A legújabb bejelentés pedig arról szól, hogy az új lakások áfája 2016-ban 27-ről 5 százalékra csökken. Cikkünk második felében minden részletet megtudhat az új CSOK támogatásról. Összefoglaltuk a jogosultság 2016-os feltételeit és megtalálhatja a CSOK pontos összegeit tartalmazó táblázatot új lakás illetve használt lakás esetén is. A CSOK igénybe vételével a drága albérlet helyett sok család inkább az ingatlanvásárlás mellett dönt. A befektetők pedig éppen azért vásárolnak ingatlanokat, mert albérletként szeretnék kiadni, persze ebben az esetben nem árt ismerni az ingatlan bérbeadás adózása 2016. évben érvényes előírásait. Amit viszont ingatlanértékesítés vagy vásárlás esetén is fontos tudni, hogy az ingatlan eladójának adót, míg a vevőnek illetéket kell fizetnie 2016-ban is! A fizetendő adó vagy illeték pontos összegéről ingatlan illleték 2016 összefoglalónkban tájékozódhat. Jó tanács, hogy mielőtt bárki az ingatlan adásvételi szerződést aláírja, érdemes körültekintőnek lenni, és betekinteni a tulajdoni lap adataiba is.


CSOK 2016: az új szocpol felújításra nem, de bővítésre, használt lakás és családi ház vásárlására kérhető 2016-ban. Minden kérdésre összegyűjtöttük azokat a pontos válaszokat, mely a CSOK 2016-os igénybe vételének feltételeivel összefügg. Ha Ön is ingatlan vásárlásban vagy családi ház bővítésében gondolkodik, mindenképpen érdemes kérnie az állami CSOK támogatást, hiszen akár milliós támogatáshoz is juthat.

A CSOK-jogszabály rendelkezései alapján a családi otthonteremtési kedvezmény 2016-ban már nem csak új lakás vagy ház megvásárlására, illetve építésekor vehető majd igénybe, hanem használt ingatlanok vásárlása esetén illetve azok bővítésekor is. Az új CSOK egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy nem tesz különbséget használt és új ingatlan vásárlása között, így bármilyen lakás vagy családi ház vásárlásakor igénybe lehet venni. A CSOK által kapható állami támogatás összege viszont már jóva nagyobb a 2016-tól életbe lépett CSOK feltételek alapján, erről az alábbiakban részletesen is írunk.

A CSOK-rendelet az év eleji új szabályok bevezetése után 2016. február 10-től újra jelentősen módosult, az új CSOK-rendelet összesen 51 oldalas teljes PDF verziója már letölthető oldalunkról is, a CSOK-RENDELET 2016 linkről. Így az új családi lakástámogatásról minden, a törvényalkotók által hivatalosan közzétett részletszabály elolvasható, mely érinti az új és a használt ingatlanok körét is.

Nagy előnye az új családi otthonteremtési kedvezménynek, hogy olyan házaspárok is igénybe vehetik, akiknek még nem született gyermeke, de 40 év alattiak és a jövőbeni gyerekvállalást az új szocpollal kapcsolatos szerződésben rögzítik. Ha azonban mégsem sikerül 4 éven belül gyermeket vállalniuk, akkor a kapott CSOK összegét kamattal növelve vissza kell majd fizetniük. A családi adókedvezmény 2016 összege és a gyermekek után alanyi jogon járó családi pótlék 2016 összege mellett a kibővített családi otthonteremtési kedvezmény rendkívül nagy segítség a családok anyagi helyzetének stabilitásához és jövőjére nézve.

A kormány szinte minden héten bejelent valamilyen újdonságot a CSOK-kal kapcsolatban. Így például 2016. február 10-étől jelentősen kiszélesítették a CSOK-ot igénybe vevők körét, és a jövőben várhatóan egyedi CSOK-megoldásokat dolgoznak ki a közfoglalkoztatottak és alacsony jövedelmű családok számára. Ezen túlmenően a CSOK után jöhet a NOK, mely a Nemzeti Otthonteremtési Közösség elnevezés rövidítése, és egyfajta nemzeti lakástakarékpénztár lesz, várhatóan 2016. második felétől.

A CSOK igénybe vételekor új és használt ingatlan vásárlása esetén sincsen már szülőkre vonatkozó életkori korlát, minden gyermeket nevelő szülői pár jogosult a CSOK-ra. Gyermeknek számít a támogatás igénylésének időpontjában a magzat a várandósság betöltött 24. hetét követően, illetve a 20 év alatti eltartott gyermek, ha főiskolán vagy egyetemen tanul valamelyik gyermek, akkor a korhatár már 25 év.

CSOK 2016 - új építésű lakás vásárlása esetén

A CSOK-rendelet napvilágra kerülése óta számos korábbi kérdés tisztázásra került. Az alábbiakban a 216. február 10-én életbe lépett CSOK-rendelet alapján foglaljuk össze hogy milyen feltételek vonatkoznak arra, aki új építésű lakást szeretne CSOK támogatással vásárolni. A tavaly életbe lépett CSOK-szabályok jelentősen módosultak 2016-tól. Így a korábbiaktól eltérően nem számít már az energetikai besorolás, új lakások vásárlása esetén pedig már kötött négyzetméterhatár megszabva, a három gyermekes családok kivételével.

Ha valaki új építésű lakást vagy házat vásárol CSOK segítségével 2016-ban, akkor a februártól életbe lépett új rendelet szerint már nincsen semmilyen megkötés, mely meglévő ingatlantulajdonra vonatkozna. Vagyis 1, 2, 3 illetve több gyermek esetén is vásárolható új lakás CSOK-kal abban az esetben is, ha egy vagy akár több lakás vagy bármilyen egyéb ingatlan van a család vagy a házaspár bármely tagjának tulajdonában. Az a szabály sem él már, mely szerint meglévő ingatlant el kellene adni, és újat annak az árából kellene a CSOK miatt venni. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy új lakás vásárlása vagy családi ház építése esetén mennyi lakástámogatás jár a családoknak 2016-ban.

CSOK 2016 - új lakás vásárlása vagy új családi ház építése esetén

Gyermekek száma

CSOK összege

Négyzetméterhatár

1 gyermek esetén

600.000 forint

nincs

2 gyermek esetén

2.600.000 forint

nincs

3 vagy több gyermek esetén

10.000.000 forint

lakás esetén 60, ház esetén 90 minimum m2

2016. január 1-től külön választották azt, hogy valaki új lakást vásárol-e, vagy használt ingatlanra költi-e a CSOK-támogatást. Egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a kormány az új lakások piacát szeretné azáltal felpörgetni, hogy két gyermek esetén akár a tripláját, míg három gyermek esetén majdnem az ötszörösét lehet kapni támogatásként az államtól, ha valaki új lakást vesz.

CSOK 2016 - használt lakás vagy ház vásárlása esetén

A használt lakásokra vonatkozó módosított táblázatot az alábbiakban tesszük közzé, melyben 2016-tól már nincsenek energetikai megkötések, a minimális négyzetméterre vonatkozó megkötések azonban megmaradtak. További jelentős változás, hogy új ingatlan vásárlása esetén eltörölték a korábban megszabott maximális négyzetméterárat illetve maximális ingatlanárat is. A használt ingatlanok vásárlása esetén 35 millió forint az ingatlan maximális vételéra 2016-ban.

A CSOK 2016 kedvezmény mértéke függ az eltartott gyermekek számától (illetve a jövőben vállalt gyermekek számától) a vásárolni kívánt lakás vagy építeni kívánt családi ház hasznos alapterületétől is. Minden konkrét és végleges adatot láthat az alábbi táblázatokban, mely alapján gyorsan megtudhatja, hogy Ön milyen mértékben tudja a CSOK kedvezmény igénybe venni 2016-ban. Azt fontos tudni, hogy a CSOK összege nem gyermekenként értendő, tehát például 2 gyermek és minimum használt 50 négyzetméteres ingatlan vásárlása esetén összesen jár 1.430.000 forint állami lakástámogatás 2016. februárjától.

CSOK 2016 - használt ingatlan vásárlása esetén

Gyermekek száma

CSOK összege

Minimális alapterület

1 gyermek esetén

600.000 forint

minimum 40 m2

2 gyermek esetén

1.430 000 forint

minimum 50 m2

3 gyermek esetén

2.200.000 forint

minimum 60 m2

4 vagy több gyermek esetén

2.750.000 forint

minimum 70 m2

A gyermekek számától függően a CSOK-rendelet meghatározza ugyan a megvásárolható lakás vagy ház minimális alapterületét, azonban a maximális méretre vonatkozó minden korlátot eltöröltek.

Használt ingatlan vásárlása esetén van néhány további megkötés a CSOK igényléséhez. Így például az igénylők közül legalább az egyiknek minimum 180 napnyi folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie, nem lehet egyikük sem büntetett előéletű. További fontos feltétel, hogy használt ingatlan vásárlása esetén az igénylőnek maximum 50 százalékos tulajdonrésze lehet másik ingatlanban. Azt is vállalni kell, hogy a CSOK-ot igénylő magánszemély valamint az a gyermek, aki által kérhette a támogatást minimum 10 évig életvitelszerűen lakik a megvásárolt ingatlanban, az adott lakásra vagy házra pedig jelzálogjogot is bejegyez az állam, szintén 10 évnyi időtartamra.

Gyermektelen házaspár használt ingatlan vásárlása esetén is vállalhat előre gyermekeket, azonban hármat nem, csak egyet vagy kettőt. Jövőbeni gyermekvállalás esetén 4 év, kettőnél 8 év a gyermekek megszületéséhez vállalt határidő. Ha a házaspár nem tudja teljesíteni ezt a CSOK-hoz kapcsolódó vállalását a fenti időkorlátig, illetve a házasság felbontásának napjáig, akkor a CSOK támogatás összegét kamatokkal növelve kell visszafizetniük.

A használt lakás maximális hasznos alapterületére korábban pontos szabályozást készítettek a törvényalkotók, ezeket azonban 2016-tól eltörölték, így már nem kell azt figyelembe venni a CSOK igénybe vételekor. Jelenleg csak a minimális méretre vonatkozó szabályozás van érvényben, vagyis hogy egy gyerek esetén a használt ingatlan meglévő alapterületének minimum 40 négyzetméternek, két gyerek esetén 50 négyzetméternek, három gyerek esetén pedig minimum 60 négyzetméternek kell lennie.

A megvásárolni kívánt használt ingatlan vételárára is vonatkoztak korábban megkötések a CSOK igénylése esetén. Ezeket az ország különböző megyéire különböző értékben határozták meg, de ezeket a megkötéseket szintén eltörölték 2016-tól. Így nem él már az a korábbi előírás, hogy a használt lakás vagy ház vásárlásánál maximum 350 ezer forint/négyzetméter lehet a maximális vételár. Mindezek mellett pedig területi megkötések sem vonatkoznak 2016-tól az ingatlanok maximális árára vonatkozóan.

CSOK 2016 - bővítés, tetőtér-beépítés esetén

A CSOK 2016-ban akkor is igénybe vehető, ha valaki meglévő családi ház bővítésében vagy tetőtér-beépítésben gondolkodik. Ebben az esetben a használt ingatlanokra kapható CSOK-összegek és szabályok vonatkoznak az igénylőre. A CSOK-rendelet alapján lakás bővítésének az minősül, ha az ingatlan hasznos alapterületét legalább egy lakószobával növelik.

Ez földszintes épület esetén legalább egy szobányi hozzáépítést jelent, illetve a tetőtér-beépítés akkor számít bővítésnek, ha az épület térfogata, vagyis a tető formája és mérete nem változik. Ha valaki egy teljesen új emeletet építene házára, akkor az új lakóegységnek, ezáltal pedig már új építésű ingatlannak számít, melyre az új ingatlan építésére vonatkozó emelt összegű CSOK vonatkozik.

Az alábbiakban címszavakban, a legfontosabb előírásokat összegyűjtve foglaljuk, hogy miben változik a CSOK 2016. január 1-től. Érdemes itt arról is szót ejteni, hogy a kormány hosszú távú tervei szerint akár már 2016. tavaszától tovább bővülhet a CSOK. Azonban egyenlőre csak a januártól érvényes változásokat tették közzé.

CSOK változások 2016. január 1-től:

  1. Új illetve használt ingatlanok esetén egyaránt megszűnik a CSOK támogatást befolyásoló energetikai besorolás figyelembe vétele.
  2. Új illetve használt ingatlanok esetén egyaránt a korábbi 16 év helyett már 20 éves korig figyelembe lehet venni a nem felsőoktatásban tanuló gyermekeket is.
  3. Új illetve használt ingatlanok esetén egyaránt eltörölték a 160 négyzetméteres felső méretkorlátot, vagyis 160 négyzetméternél nagyobb alapterületű ingatlanok vásárlásakor is igényelhető a CSOK.
  4. Új illetve használt ingatlanok esetén egyaránt figyelembe lehet venni a támogatás igényléséhez szükséges minimum fél éves biztosítási jogviszonyt abban az esetben is, ha a CSOK-igénylő külföldön dolgozott. Tehát külföldi munka esetén igazolható biztosítási jogviszony is megadható az igényléskor.
  5. Új illetve használt ingatlanok esetén egyaránt változik a szülők életkorára vonatkozó szabály, vagyis a korábbiaktól eltérően elég az egyik szülőnek 40 évesnek lennie abban az időpontban, amikor a szülők jövőbeni gyermek születését előre vállalják a támogatás érdekében.
  6. Új ingatlan vásárlása vagy építése esetén a CSOK támogatás kiszámolásakor nem szükséges figyelembe venni az ingatlan méretét sem. Ez a szabály a használt ingatlanok vásárlása esetén megmarad.
  7. Új ingatlan vásárlása esetén eltörlésre kerül a vételárat behatároló felső értékhatár, vagyis a megvásárolandó lakás vagy családi ház értékére nincsen semmilyen korlát meghatározva. Ez a szabály a használt ingatlanok vásárlása esetén azonban 35 milliós maximális értékre vonatkozó korlátozásként továbbra is megmarad.
  8. Új ingatlan vásárlása esetén egy illetve két gyermek után eltörlésre került a minimális lakásméretre vonatkozó előírás, mely minimálisan 40 illetve 50 négyzetméteres ingatlanok vételét írta elő. Új ingatlan vásárlásakor tehát egy illetve két gyermek után bármekkora hasznos alapterületű ingatlan megvásárolható 2016-tól. A minimális alapterületre vonatkozó szabály használt ingatlanok esetén továbbra is megmarad.

CSOK három gyermek esetén: 10+10 millió támogatás

Három vagy több gyermek esetén minden családnak jár új építésű ingatlanok esetén a 10 millió forintos nem visszatérítendő CSOK támogatás 2016-tól, azonban ennek számos feltétele van, mely a szülőkre nézve megkötéseket tartalmaznak, ezeket gyűjtöttük most össze.

  1. Három vagy több gyermek esetén 10.000.000 forintra nő a CSOK összege 2016. január 1-től, mely nagyon jelentős emelésnek számít. A 10 milliós lakástámogatás azonban csak új lakás vásárlása esetén, vagy új családi ház építése esetén igényelhető. Használt ingatlan esetén három vagy több gyermek esetén is jóval alacsonyabb a CSOK támogatás 2016-ban.
  2. Azok is igényelhetik a 10 milliós CSOK támogatást, akiknek még egy gyermeke sincsen, vagyis három gyermeket is vállalhatnak a jövőre nézve. A határidő 10 év, ennyi idő alatt kell megszületni a három vállalt gyermeknek.
  3. 10 év a határidő abban az esetben is, ha a meglévő egy vagy két gyermek mellé vállalnak még be a szülők kettő vagy egy jövőbeni gyermeket.
  4. Azok a gyermekek is beleszámítanak a három gyermekes-szabályba, akiknek a nevére a korábbi években a szülők már igénybe vették a szocpol vagy CSOK támogatást, azonban a korábban kapott állami támogatás összegével csökkenteni kell a kapható 10 millió forintot.
  5. Három vagy több gyermek esetén a 10 milliós CSOK-ot akkor is lehet igényelni, ha a szülőknek már van meglévő lakás- vagy ingatlantulajdona.
  6. Három vagy több gyermek esetén a 10 milliós CSOK-hoz minimállisan 60 négyzetméteres lakást, vagy 90 négyzetméteres házat szükséges vásárolni vagy építeni.
  7. Három vagy több gyermek esetén a 10 milliós CSOK támogatás mellé igényelhető kedvezményes kamatozású lakáshitel is. Az államilag támogatott kamat mértéke nem haladhatja meg a 3 százalékot, egy család maximum 10 millió forintnyi hitelt igényelhet, maximum 25 éves futamidőre.
  8. Három vagy több gyermek esetén az igénylő az álllami támogatás igénylése előtt legalább két évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig legalább 180 napig olyan keresőtevékenységet is végzett, melybe a közfoglalkoztatás nem számít bele.
  9. Három vagy több gyermek esetén az igénylés további feltétele az is, hogy az igénylőnek ne legyen a minimálbér aktuális összegét meghaladó, 90 napnál hosszabb ideje fennálló hiteltartozása.

Az új CSOK igénylése esetén néhány újabb szigorítás is életbe lépett 2016. január 1-től. Így a CSOK-igénylőnek büntetlen előélettel kell rendelkeznie, és az elmúlt öt évben nem igényelt jogtalanul szocpol vagy CSOK támogatást.

A korábban vártnál jelentősebb érdeklődést mutatnak a magyarországi ingatlanvásárlók a családi otthonteremtési kedvezmény 2015. július 1-jei életbe lépését követően. A pénzügyi szakemberek által nem várt mértékben igényelték az emberek az új szocpol támogatást. Az indulás után egyetlen hónap alatt több, mint 1600 éltek a támogatás nyújtotta lehetőséggel, mely duplája a tavalyi évben folyósított egész éves állami lakástámogatásnak. A jelentősen növelt lakástámogatási összegek miatt 2016-tól pedig várhatóan az új lakások piaca is berobban majd.

Átlagosan egyébként a családok 2015-ben egy-egy ingatlan vásárlásához vagy bővítéséhez 1,1 millió támogatáshoz jutottak, mely egy vidéki olcsóbb ház esetében már jelentős pénzösszegnek számít. A CSOK-ot jóval szélesebb kör veheti igénybe, mint a régi szocpolt, hiszen új lakás vásárlása mellett jelentősen bővült a felhasználási köre. 2015. július 1-től ugyanis új ingatlan mellett már használt lakás vásárlására, illetve családi ház bővítésére is igénybe lehet venni, lakásfelújításra vagy családi ház felújítására azonban nem.

Ez utóbbi állítást érdemes megismételni, hiszen sok állampolgár félreérti azokat a lehetőségeket, hogy milyen célra lehet a CSOK-ot, vagyis a családi otthonteremtési kedvezmény 2016-ban igényelni. Tehát még egyszer: sajnos az új szocpolt 2016-ban semmilyen módon nem lehet igényelni családi ház felújítására, és lakásfelújításra sem. Családi ház bővítésére azonban a CSOK használható.

A CSOK 2016 támogatást kizárólag bankokban lehet igényelni, de nem szükséges mellé lakáshitelt is kérni, önmagában is igényelhető az új szocpol támogatás. 2016-ban egyébként ha valaki mégis úgy szeretne lakást vagy házat vásárolni, hogy lakáshitelt is igényelne a tranzakcióhoz, akkor ma már a CSOK is beleszámítható a bankok által minimálisan elvárt 20 százalékos önerőbe. Ez jelentős könnyebbséget jelent a családok többségének.

A CSOK igénylésének egyébként elég bonyolult feltételrendszere van használt ingatlanok esetén, a megvásárolni kívánt lakás maximális négyzetméterárától kezdve a gyermekek számán át az adóhivatal által nyilvántartott köztartozásig. Sajnos ahogy korábban az elemzők jósolták, sajnos a CSOK összege elkezdett a ingatlanárakba is beépülni, így manapság már az új szocpol összege nem a lakásvásárlókat segíti elsősorban, hanem sokkal inkább ajándék pénzként jut az ingatlant értékesítő tulajdonosok zsebébe.

2016-ban már az egygyermekes családok is igénybe vehetik a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), mely új és használt ház illetve lakás vásárlására, sőt bővítésére is felhasználható. Ez éves szinten akár több tízezer család jobb életkörülményeinek a megteremtését is segítheti majd. Olyan házaspárok is kérhetik az új szocpol támogatást, akik előre vállalják, hogy 10 éven belül 1, 2 vagy 3 gyermekük fog születni.

Az új szocpolt egyébként már nagyon várták az építőipar szereplői is, hiszen így talán tovább növekedhet az eladott lakások száma, hiszen a vásárlók tömegesen várnak a szocpol igénybe vételének lehetőségére, és emiatt sokan elhalasztották az ingatlan vásárlást. Az új lakástámogatás nagy segítséget jelent majd a gyermekes családok számára, így a családi adókedvezmény 2016 mellett további támogatást kaphatnak, ha igénybe veszik a CSOK által biztosított kedvezményt 2016-ban.

Várhatóan az új szocpol bevezetése kedvezően hat majd az ingatlanpiacra, így az eladók, a vevők, az ingatlanközvetítők és az építési beruházók is örülhetnek a kedvező döntésnek. Portálunkon figyelemmel kísérünk minden, a 2016-os szocpol változásokkal kapcsolatos hírt és minden hivatalos közzétételkor közöljük a jövőbeni legfrissebb információkat is.

Kik igényelhetik a CSOK támogatást 2016-ban?

  1. Az a szülő igényelheti a családi otthonteremtési kedvezményt 2015-ben, aki az általa eltartott és vele közös háztartásban élő 20 évnél nem idősebb gyermeket nevel. Ha az eltartott gyermek nappali tagozatos oktatási intézményben tanul, akkor 25 évnél nem lehet idősebb a támogatás igénylésekor. A CSOK nem csak a vér szerinti, de az örökbe fogadott gyermek esetén, valamint a 24 hetes magzat után is igényelhető.
  2. A CSOK kedvezményt azok a házaspárok is igényelhetik, akik még nem töltötték be 40. életévüket és gyermekkel nem rendelkeznek vagy meglévő gyermekeik létszámától függetlenül vállalják, hogy négy éven belül vállalnak egy, vagy nyolc éven belül vállalnak két gyermeket. Ekkor a CSOK folyósítását az állam megelőlegezi, ezáltal is segítve a házaspár lakhatási problémáinak megoldását.
  3. A családi otthonteremtési kedvezményt 2016-ban az a gyám is igényelheti, aki eltartja a gyámsága alatt álló gyermeket, illetve akivel legalább egy éve él a gyermek közös háztartásban az új szocpol kedvezmény igénylésekor.

A CSOK (az új szocpol) milyen célra igényelhető?

  1. Olyan lakás vagy ház vásárlására vehető igénybe a családi otthonteremtési kedvezmény, mely új építésű, vagy használt de legalább komfortos ingatlan. Fontos figyelembe venni, hogy a törvény szerint az új szocpol bevezetésének dátuma előtt 120 nappal lehet aláírni az adásvételi szerződést és ezáltal utólag a támogatást igénybe venni.
  2. A támogatás igénybe vehető olyan új lakás építéséhez vagy vásárlásakor, melynek használatbavételi engedélyét legkorábban 2015. július 1-jén adták ki; értelemszerűen az ezt követően átadott minden új lakás megfelel a CSOK feltételeinek.
  3. Az állami támogatás természetesen lakás vagy családi ház bővítéséhez is igénybe vehető, amennyiben az ingatlan bővítésének munkálatai 2015. július 1-jét követően kezdődnek el. Emiatt az ingatlanok felújítását érdemes a nyár közepére halasztani, hogy a kedvezmény érvényesíthető legyen.

A CSOK feltételei használt ingatlan vásárlása esetén 2016-ban

  1. A használt ingatlant értékesítő eladó nem lehet a vevő élettársa vagy közeli hozzátartozója.
  2. Minimum 180 napos folyamatos biztosítási jogviszonyt kell tudni felmutatni (legfeljebb 30 nap megszakítással), melyet az OEP-nek (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) szükséges igazolni.
  3. A családi otthonteremtési kedvezményt igénylő magánszemélynek köztartozásmentes adózónak kell minősülnie.
  4. A CSOK igénybe vételének lehetőségét 2016-tól nem zárja ki az igénylő meglévő ingatlantulajdona, amennyiben három gyermekkel új ingatlant vásárolnak vagy építenek.
  5. Ha valaki 5 éven belül eladott egy lakóingatlant, akkor annak vételárát az újonnan vásárolt lakás vagy családi ház vételárának kifizetésekor el kell költenie; vagyis a korábban kapott vételárnál nem vehet olcsóbb ingatlant a CSOK igénybe vételekor 2016-ban.

CSOK igénylés 2016

Az új CSOK kedvezményt 2016-ban a bankokban, takarékszövetkezetekben és hitelintézetekben lehet igényelni. Azonban az állam nem minden bankkal fog partnerségi megállapodást kötni, így érdemes érdeklődni a különböző pénzintézeteknél, hogy melyikben lesz elérhető az új szocpol támogatás. A legfrissebb információk szerint öt magyarországi nagybanknál biztosan lehet majd CSOK-ot igényelni, így az új szocpol konstrukció elérhető lesz 2016-ban az Erste Bank, az OTP Bank, a K&H Bank, az MKB Bank és az Unicredit Bank fiókjaiban is.

A CSOK támogatást a Magyar Államkincstár partnereként a bankok utólag fogják folyósítani minden esetben. Mindez új lakás építése vagy meglévő ingatlan bővítése esetén a készültségi fokkal arányosan, részletekben történik. Meglévő új vagy használt ingatlan vásárlása esetén a CSOK folyósítása egy összegben történik.

A családi otthonteremtési kedvezmény igénybe vétele esetén a támogatott személyek vállalják, hogy a pénzintézethez benyújtják ingatlan bővítése esetén az építési munkálatokat igazoló saját névre szóló számlákat (mely a bekerülési költség legalább 70 %-át fedezi), lakás vásárlása esetén pedig a teljes vételárról szóló számlát.

A minisztérium úgy számol, hogy évente 12 ezer ügyfél veszi igénybe a CSOK támogatást, így 2016-ban is várhatóan ennyi államilag támogatott tranzakció jön majd létre, mely az ingatlanpiacot is nagyban segíti. Azt is meg kell említeni azokban, hogy a bankok által várt igénylési roham nem tapasztalható, ami talán azzal is magyarázható, hogy sok ingatlant vásárolni szándékozó vásárló még mindig nem találta meg álmai lakását, mely a pénztárcájának is megfelel.

CSOK-rendelet 2016

2016. február 10-én megjelent a jelentős mértékben módosított, egyszerűsített és sokkal részletesebben átfogalmazott két új CSOK-rendelet (egy külön az új lakásokra vonatkozóan, egy pedig külön a használt lakásokra), melyeket négy részre bontva, témakörönként tesszük közzé. Így a CSOK-rendeletek PDF verzióban könnyebben és átlátható módon tölthetők le. A 2016-tól új és használt ingatlanokra vonatkozó, módosított CSOK-rendeleteket érdemes alaposan átolvasni, hiszen minden család életében nagyon nagy döntés az otthonteremtés vállalása.

CSOK-rendeletek 2016 (PDF)

Megnevezés

Megjegyzés

CSOK-rendelet 2016 (1) – ÚJ lakás vásárlása vagy építése esetén

(22 oldal, PDF) - A CSOK-rendelet ezen részében minden feltételt megtudhat az új építésű lakás megvásárlásáról, illetve az újonnan épülő családi ház építésének állami támogatásáról.

CSOK-rendelet 2016 (2) – ÁFA visszaigénylés feltételei

(1 oldal, PDF) - A CSOK-rendelet ezen részében minden feltételt megtudhat az újonnan épülő családi ház építése esetén igényelhető adó-visszatérítésről (ÁFA-visszaigénylésről).

CSOK-rendelet 2016 (3) – 10 millió forintos kamattámogatott HITEL feltételei

(5 oldal, PDF) – Három vagy több gyermek esetén 10 millió forintos állami kamattámogatású hitel is igényelhető a 10 millió forintos CSOK mellé, új ingatlan vásárlása vagy építése esetén.

CSOK-rendelet 2016 (4) – HASZNÁLT lakás vásárlása esetén

(23 oldal, PDF) - A CSOK-rendelet ezen részében minden feltételt megtudhat használt lakás vagy ház megvásárlásának és támogatásának feltételeiről.

A leggyakoribb kérdések a CSOK-kal kapcsolatban (2015. december 31-ét megelőzően)

A fentiekben leírtak mellett gyakran felmerülnek az új szocpolt kérelmezők részéről olyan kérdések, melyekre nehéz a választ megtalálni az interneten. Az alábbiakban számos a CSOK-kal kapcsolatban felmerülő fontos kérdést és az azokra adott válaszokat olvashatja.

1. kérdés: A CSOK teljes összege igénybe vehető, ha nem új építésű lakást vásárolok, hanem használtat?

Válasz: Igen, 2015. július 1-től a használt lakás vásárlásához ugyanakkora összegű családi otthonteremtési támogatás jár, mint az új építésűhöz. A családi otthonteremtési kedvezmény nem tesz különbséget az új és a használt ingatlan között.

2. kérdés: Mikor kell a CSOK-hoz szükséges nyilatkozatokat a hivataloktól kikérni?

Válasz: A CSOK kérelem mellé csatolni kell TB jogviszony igazolást valamint köztartozás-mentes igazolást, ezek nem lehetnek a kérelem benyújtásakor 15 napnál régebbiek.

3. kérdés: Ha van egy két éves gyermekünk, de élettársam (aki még nem a feleségem) terhes második gyermekünkkel, akkor hány gyermek után jár a CSOK, és mikor vehetjük azt igénybe?

Válasz: A magzat már gyermekként vehető figyelembe a betöltött 24. terhességi héttől, így ebben az esetben két gyerek esetén lehet igényelni az új szocpolt. Ha már van meglévő gyermek, akkor nem kell házastársnak lenni a CSOK igénylésekor, de ha valaki a jövőbeni születendő gyermekek után szeretne állami támogatást igényelni, akkor ahhoz szükséges összeházasodni. Fontos kitétel, hogy a feleséget vagy az élettársat a CSOK igénybe vételekor mindenképpen be kell vonni adóstársként az ügyletbe. A gyed/gyes pedig jövedelemként vehető igénybe a CSOK elbírálása során.

4. kérdés: Mely esetben lehet a CSOK támogatást 2015. július 1. előtt igénybe venni, korábban is vehetünk lakást?

Válasz: Egy esetben lehet, mégpedig ha a CSOK 2015. július 1-jei bevezetése előtt 120 nappal kezdődő időszakban történik az új vagy használt lakás vásárlása és az adásvételi szerződés megkötése. Azonban egy feltétel van: a vételárat 2015. július 1-ig nem szabad teljes egészében kifizetni, az utolsó részletet a kapott CSOK támogatásból kell fedezni.

5. kérdés: Felhasználható-e a CSOK a Fundamenta hitelem kiváltására?

Válasz: A családi otthonteremtési kedvezmény a Fundamenta hitelek kiváltására nem használható fel.

6. kérdés: Ha én is és a feleségem is eladott egy-egy lakást idén, melyek közül az egyik 12 a másik pedig 8 millió forint volt, akkor megvehetünk-e egy 18 milliós házat, kapunk-e hozzá CSOK támogatást?

Válasz: A két, 5 éven belül eladott ingatlan összesített értéke 20 millió forint, mely meghaladja a vásárolni kívánt ingatlan 18 millió forintos értékét, így erre az ügyletre CSOK támogatás nem igényelhető. CSOK igénylése esetén az eladott ingatlanok összesített vételára nem haladhatja meg a vásárolni kívánt lakás vagy ház vételárát. A CSOK kérelemhez ugyanis csatolni kell egy olyan nyilatkozatot, mely az 5 éven belüli ingatlaneladásokról teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül.

7. kérdés: Jogosultak vagyunk-e az új szocpolra, ha a bővítendő házban az élettársam nem tulajdonos?

Válasz: A CSOK igénylésére akkor jogosultak, ha a kérdéses ingatlanban az élettársak, vagy a férj és a feleség is tulajdonos már a CSOK-kérelem benyújtásának időpontjában. A tulajdoni hányadot azonban a jogalkotó nem szabályozta, így nem kell, hogy például 50-50 százalékban legyen tulajdonrészük a házban.

8. kérdés: Ha papíron még házasok vagyunk, de a közeljövőben elválok a férjemtől, akkor igényelhetek-e CSOK támogatást két közös gyermekünk után, akikkel újonnan vásárolt lakásba szeretnénk költözni?

Válasz: Mivel még házasok, ezért elvileg igénybe vehető a két gyermek után a CSOK. Viszont ebben az esetben a vásárolandó ingatlanban a férjnek és a feleségnek is mindenképpen tulajdonrészt kellene szerezni, különben az új szocpolra már nem jogosultak.

9. kérdés: Csereszerződés esetén igénybe vehető-e a CSOK?

Válasz: A csereszerződés tárgyát képező ingatlan birtoklása önmagában nem zárja ki az új szocpol igénybe vételére irányuló jogosultságot. Ez viszont csak csereszerződés esetén van így.

10. kérdés: Igénybe vehető-e a CSOK örökbe fogadott gyermek esetén is?

Válasz: Természetesen, a családi otthonteremtési kedvezmény a vér szerinti gyermekek mellett az örökbe fogadott gyermekek esetén is jár, a számos egyéb feltétel együttes teljesülése esetén.

11. kérdés: Ha én 35 éves vagyok, a férjem viszont 2015. május végén betölti a 40. életévét, akkor igényelhetünk-e CSOK-ot úgy, hogy vállaljuk, hogy négy éven belül gyermekünk születik (sajnos még nincs gyermekünk)?

Válasz: Sajnos ha a házaspár egyik tagja 2015. július 1. előtt betölti a 40. életévét, akkor már nem jogosultak a családi otthonteremtési támogatásra, ha még nincsen gyermekük, de vállalnának egyet.

12. kérdés: Ha a családi házunk jelenleg D energiaosztályba tartozik, de az új szocpol segítségével korszerűsíteni szeretnénk (külső szigetelés, ablakcsere, esetleg fűtéskorszerűsítés), akkor ezt milyen feltételekkel tehetjük meg?

Válasz: Korszerűsítésre a CSOK nem kínál lehetőséget, az új szocpol támogatás összegét kizárólag ingatlan vásárlására vagy bővítésére lehet fordítani.

13. kérdés: Hány alkalommal lehet igénybe venni a CSOK-ot? Egy gyermek után korábban már igénybe vettem a szocpolt, de hamarosan újabb kisbabánk lesz, felvehetjük-e majd őrá a támogatást?

Válasz: A régi vagy a 2015. július 1-től bevezetendő új szocpolt is csak egyszer lehet igényelni egy gyermek után. Természetesen, a születendő második baba után igényelheti majd a CSOK-ot, azonban a meglévő gyermeke után már nem.

14. kérdés: Kötelező-e lakáshitelt is felvenni a CSOK mellé?

Válasz: Természetesen nem kötelező hitelt felvenni a családi otthonteremtési kedvezmény mellé. Azonban ha nincsen elég önerő az ingatlan megvásárlásához, akkor a hitelfelvételt célszerű ugyanattól a banktól igényelni, akin keresztül az Államkincstár a CSOK-ot folyósítja, hiszen ebben az esetben megspórolhatjuk a - két pénzintézet esetén kétszer fizetendő - hitelbírálati díjat; mely maximum 30.000 forint lehet.

15. kérdés: Ha 2015. július 1-jén beadjuk a kérelmünket, mennyi időn belül számíthatunk a CSOK folyósítására?

Válasz: Mivel az új szocpol, vagyis a CSOK csak július 1-től igényelhető, ezért az ügyintézés és a folyósítás gyorsaságáról még túl sokat nem lehet tudni. A korábbi szocpol ügyintézés időtartama körülbelül egy hónap volt, azonban a CSOK igénylésének első időszakában ez jóval több is lehet (akár 60 nap), gondolva arra, hogy várhatóan rengetegen fogják igényelni az új lakástámogatást. Az adásvételi szerződés megkötésénél a CSOK-kal kapcsolatos kitételekben ezért ennek megfelelő időtartamot célszerű feltüntetni.

16. kérdés: Ha családi ház bővítésére szeretnénk a CSOK-ot igénybe venni, akkor mikor kezdhetjük el az építkezést és mennyi önerővel kell hozzá rendelkeznünk?

Válasz: A családi ház bővítésekor az építkezés kizárólag a CSOK kérelem benyújtását követően kezdhető el. Azonban mivel minden bővítés építési engedély köteles, így először azt kell beszerezniük. Ezután költségvetést kell készíteni a bővítésről, melyet a CSOK-ot folyósító bankkal el kell fogadtatni. Az önerő nagyságát is a költségvetés függvényében lehet kalkulálni. A bővítés értékének maximum 50 százalékáz lehet otthonteremtési támogatásként megkapni, viszont a bővítés értékének 70 százalékáról számlákat kell majd a hitelintézetnek bemutatni.

17. kérdés: Problémát jelenthet-e az, ha a CSOK-ot úgy vesszük igénybe, hogy az ingatlant, melyet segítségével megvásárolunk, befektetési céllal bérbeadásra szánjuk?

Válasz: Természetesen nem vehető igénybe befektetési célra a családi otthonteremtési kedvezmény. Sokaknak eszébe jutott, hogy az állami támogatást igénybe véve azért vásároljanak lakást Budapesten olyan célból, hogy azt albérlőnek vagy az Airbnb-n turistáknak bérbe adhassák. Azonban a CSOK-ot csak az veheti igénybe, aki a megvásárolt ingatlanban lakik később életvitelszerűen. Ezt egyébként később ellenőrizheti akár az adóhivatal, vagy a magyar Állam is, így nem érdemes ilyen megoldásban gondolkodni.

18. kérdés: Lakást szeretnénk vásárolni nagyrészt hitelből, mivel elég kevés önerővel rendelkezünk. Viszont hatalmas segítség lenne, ha a CSOK is beleszámítana az önerőbe, hiszen a bank csak akkor ad hitelt, ha nagyobb önerővel rendelkezünk. A kérdés az, hogy a CSOK-ot bele lehet-e számítani az önerőbe banki hitel felvétele esetén?

Válasz: Magyarországon 2015-ben már érvényben van egy olyan jogszabályi megkötés, mely szerint egy ingatlan megvásárlásához abban az esetben adhatnak a bankok hitelt, ha a hitel összege nem haladja meg az ingatlan értékének 80 százalékát. Tehát egy 10 milliós lakáshoz 2 millió forintos önerő szükséges minimálisan. A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint a családi otthonteremtési kedvezmény nem számít tehernek. Ez pedig azt jelenti, hogy az új szocpol növeli az önerő összegét, vagyis ha egy két gyermekes család egy 60 négyzetméteres 10 millió forint értékű lakás megvásárlásához 800.000 forint CSOK-ra jogosult, akkor emellé 1.200.000 forint önerőt szükséges biztosítania, és bankjától igényelhet még 8 millió forint összegű lakáshitelt.

19. kérdés: Kapható-e CSOK támogatás ingatlancsere vagy a régi eladása esetén? A jelenlegi 45 négyzetméteres 8 millió forint értékű lakásunkat egy 62 négyzetméteres, 12 milliósra cserélnénk. A 4 millió forintos különbözetet részben a CSOK-ból, részben pedig önerőből szeretnénk kifizetni. Okoz-e gondot az, hogy jelenleg rendelkezünk lakástulajdonnal?

Válasz: A CSOK-ot akkor is igénybe lehet venni, ha a csereszerződés megkötése esetén nagyobb méretű és értékű lakásra cserélik el a régit. Illetve ha a régi lakást eladták, annak az értékét teljes egészében az újonnan vásárolt, nagyobb méretű és értékű lakásra kell költeniük, ekkor mellé természetesen megkapják a CSOK-ot is.

20. kérdés: Ha a családi ház amelyben családommal lakom; egyharmad arányban az édesanyám, bátyám és az én tulajdonomban van, akkor jogosult vagyok-e őket, vagyis a kétharmad részt a CSOK segítségével kivásárolni?

Válasz: Sajnos a CSOK ingatlan tulajdonrész kivásárlására nem vehető igénybe, így ebben az esetben a családi otthonteremtési kedvezményt nem tudja igénybe venni.

21. kérdés: Ha én 41 éves vagyok, férjem pedig 46, de van egy 17 éves fiunk és egy 13 éves lányunk, akkor is igénybe vehetjük a CSOK-ot a családi házunk bővítésére?

Válasz: Igen, 40 év felett is igénybe vehető a CSOK, ha már meglévő gyermekek után szeretnék igénybe venni, és az elmúlt években a két gyermek után még nem éltek a korábbi szocpol lehetőségével.

22. kérdés: Igénybe vehetem-e feleségemmel egy gyermekünk után a CSOK-ot, ha öröklés révén 3 éve feleségem tulajdonába került egy kis családi ház, azonban mi most albérletben lakunk, és közös lakást vásárolnánk? Úgy tudom, hogy az ingatlantulajdon kizárná a szocpol lehetőségét.

Válasz: Annak ellenére, hogy a CSOK-rendelet kimondja, hogy az otthonteremtési kedvezményt igénybe vevőnek nem lehet lakástulajdona, létezik néhány kivétel is. Így ha az ingatlantulajdon felesége nevére nem adásvétel alapján került, hanem több, mint 2 évvel ezelőtt öröklés vagy ajándékozás útján keresztül szerezte a házat, akkor természetesen igényelhetik az új szocpolt. A harmadik kivétel egyébként az, hogy ha valakinek a tulajdonába oly módon került ingatlan, hogy azt szintén 2 évnél régebben ajándékozással vagy örökléssel és haszonélvezeti joggal terhelten szerezte, és a haszonélvező jelenleg is ott lakik.

23. kérdés: Ha családi házunk padlásterében van egy kihasználatlan helyiség, melyet le kellene szigetelni ahhoz, hogy lakószoba funkciója legyen, akkor igénybe vehető-e hozzá a CSOK?

Válasz: Meglévő épületrész átalakításához sajnos nem lehet a CSOK-ot igénybe venni. Vagy arra van lehetőség, hogy a családi ház még nem beépített tetője esetén alakítják ki a beépített tetőteret, vagy a lakóházat a földszinten bővítik egy plusz szoba hozzáépítésével.

24. kérdés: Kérhetünk-e CSOK támogatást ahhoz, hogy meglévő garázsunkat lakószobává alakítsuk, ha a családi ház csak az egyikünk 100%-os tulajdonában van?

Válasz: A garázs átépítéséhez a CSOK támogatás nem vehető igénybe, csupán egy új szoba építése esetén kérhetnék a támogatást. Emellett azonban azt is tudni kell, hogy a CSOK csak akkor igényelhető bármilyen célra, ha a házastársak vagy élettársak mindkét tagja valamilyen arányban tulajdonosa az ingatlannak. Nem szükséges 50-50%-ban tulajdonosnak lenniük, lehetnek akár 99-1%-os arányban is tulajdonosok.

25. kérdés: A CSOK igénybe vételéhez két gyermeket szeretnénk vállalni, de még nem vagyunk házasok. Hogyan tehetjük ezt meg?

Válasz: Kizárólag akkor lehet a megelőlegezett családi otthonteremtési támogatást előzetesen vállalt gyermekekre felvenni, ha azt házaspárként igénylik. Vagyis a házasságkötés után tudják majd az új szocpolt igényelni ily módon. Két gyermek előzetes vállalása esetén fontos tudni, hogy az első gyermeknek 4, míg a másodiknak 8 éven belül kell megszületnie.

26. kérdés: Korábban már volt lakástulajdonom, de azt eladtam, így jelenleg nincs ingatlan a nevemen. Igényelhetem-e a CSOK-ot, hiszen már nem vagyok első lakásvásárló?

Válasz: Igen, hiszen a CSOK nem csak az első lakás vásárlásához igényelhető. Viszont amennyiben a korábban eladott lakás eladása 5 éven belül történt, akkor annak az árát mindenképpen fel kell használni annak az ingatlannak a vásárlásakor, melyhez most a CSOK-ot is igényli.

27. kérdés: Ha a CSOK-ot igénybe tudom venni lakásvásárláshoz, akkor a megvásárolt ingatlant az adásvétel után bármikor eladhatom majd, vagy van valamilyen megkötés ezzel kapcsolatban?

Válasz: Amennyibben az otthonteremtési kedvezményt is igénybe veszi az ingatlan megvásárlásához, akkor azt az adásvételi szerződéstől számított 10 évig nem érdemes eladnia. Hiszen amennyiben eladja, akkor a CSOK teljes összegét vissza kell majd fizetnie az Államnak.

28. kérdés: Úgy tudom, hogy meglévő gyermekek esetén a CSOK önerőként vehető figyelembe banki hitel igénylésekor. Azonban nekünk még nincsen gyermekünk, de kettőt szeretnénk vállalni. A megelőlegezett CSOK esetén is önerőként fogja a CSOK összegét a bank figyelembe venni?

Válasz: Így van, meglévő gyermekek esetén a családi otthonteremtési kedvezmény beleszámít az önerőbe lakáshitel igénylésekor. Azonban máshogy kell számolni a jövőben vállalt gyermekek esetén. A hitelkérelmek elbírálásakor az MNB rendelete szerint a kitettség forinthitelek esetén nem lehet nagyobb az ingatlan forgalmi értékének 80 százalékánál. Mivel a születendő gyermekek vállalásához kapcsolódó megelőlegezett CSOK összegét a gyermekek megszületéséig kölcsönnek kell tekinteni, így a bankoknak teherként kell azt figyelembe venniük a hitelbírálatkor. Vagyis a lakás vásárlásához felvett hitel és a megelőlegezett CSOK együttes összege nem haladhatja meg az ingatlanérték 80 százalékát.

29. kérdés: Családi házunk bővítését építési engedély birtokában már tavaly elkezdtük, mivel akkor még nem tudtuk, hogy lesz CSOK. Felvehetjük-e utólag így is a támogatás összegét két gyermekünk után a bővítésre, vagy csak a július 1-jét követő munkákra igényelhetjük?

Válasz: Sajnos a CSOK előírásai szerint a családi ház bővítését csak 2015. július 1-jét követően lehet elkezdeni. Mivel már tavaly elkezdték az építkezést, ezért sajnos elvesztették a jogosultságot és utólag sem kérhetik a pénzösszeg folyósítását. Emellett a július utáni munkálatokra sem igényelhetik a CSOK-ot.

30. kérdés: Igényelhetem-e egyedülállóként a CSOK-ot 2015-ben, miután 3 éve elváltam a férjemtől, de a két közös gyermekünket én nevelem? Továbbá az is érdekelne, hogy 40 éves kor felett jár-e a CSOK egyedülálló szülőnek, aki két gyermeket nevel és utánuk korábban nem vette igénybe a szocpolt?

Válasz: Ha a meglévő gyermekek után egyedülállóként szeretné igénybe venni a CSOK-ot, akkor természetesen jogosult rá 2015. július 1. után. A 40 év feletti szabály csak azokra a házastársakra vonatkozik, akiknek még nincsen gyermeke de szeretnének a jövőben gyermeket vállalni, ezáltal pedig megelőlegezett CSOK-ot igényelnek. Vagyis 40 év felett egyaránt igénybe veheti a CSOK-ot már meglévő gyermek(ek) után az egyedülálló szülő illetve a házastársak és az élettársak is.

31. kérdés: Hogyan kell az adásvételi szerződésben a CSOK-ot feltüntetni?

Válasz: Nagyon sokan érdeklődnek ezzel kapcsolatban. Az adásvételi szerződésben mindenképpen fel kell tüntetni azt, hogy pontosan milyen pénzügyi foráásokból lesz az ingatlan kifizetve. Összegszerűen fel kell sorolni, hogy mennyi lesz az önerő, az esetlegsen felvett hitel összege, valamint a CSOK összege. Ezek mellé azt is oda kell írni, hogy melyik pontosan milyen előre meghatározott határidőig kerül kiegyenlítésre. Ezt természetesen az eladóval is egyeztetnie kell a vevőnek. Az ingatlan adásvételi szerződés aláírásának időpontjában átadott önerő összegét rögzíteni kell a szerződésben, a fennmaradó részletek ütemezését is írásba kell foglalni. Fontos tudni, hogy csak a teljes önerő kifizetését követően fogják a bankok a CSOK-ot folyósítani, így annak dátumát ezt átgondolva kell meghatározni, figyelembe véve az ügyintézés 30-60 napos várható idejét is.

32. kérdés: Hol lehet elolvasni az új szocpolról szóló részletes rendeletet?

Válasz: A 2015. július 1-jén életbe lépő családi otthonteremtési kedvezményről szóló teljes CSOK-rendelet pdf verzióban innen tölthető le.


CSOK 2017   CSOK támogatás 2016   CSOK 10+10 millió feltételek   CSOK hitel 2016 10 millió forint   CSOK 2016 bővítésre felttételei   CSOK 2016 tetőtér beépítésre felttételei   CSOK 2016 felújításra felttételei   új CSOK 2016 feltételei   NOK lakástakarékpénztár   Nemzeti Otthonteremtési Közösség   CSOK és NOK 2016   CSOK három gyerek   CSOK három gyermek esetén   CSOK rendelet módosítása 2016   CSOK rendelet 2016 PDF   csok 2016 felújítás   csok 2016 bővítés   csok 2016 tetőtér beépítés   csok tetőtér beépítés   csok jogszabály 2016   csok rendelet   csok rendelet száma   csok 2016 feltételek   csok 2016 összege   csok rendelet pdf   csok rendelet 2016   CSOK lakástámogatás 2016   szocpol lakástámogatás 2016   lakástámogatás 2016   lakástámogatás   szocpol kalkulátor 2016   CSOK kalkulátor 2016   csok igénylés 2016   csok feltételei 2016   szocpol CSOK 2016   szocpol csok 2016 visszamenőleg   szocpol lakásfelújításra 2016   szocpol 2016 összege   szocpol 2016 feltételei   szocpol 2016 bővítésre   szocpol csok felújításra 2016   szocpol felújításra   szocpol 2016 felújításra feltételei   szocpol 2016 használt lakásra   ingatlan   ingatlan adásvételi csok   ingatlan adásvételi szocpol   csok 2016   szocpol 2016   szocpol bővítésre   szocpol használt lakásra   otthonteremtési kedvezmény   szocpol helyett CSOK   CSOK   családi otthonteremtési kedvezmény   szocpol  
Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti [ ... ]

Ingatlan bérbeadás adózása 2016-ban: erre figyeljen lakáskiadás esetén!

Ingatlan bérbeadás utáni adózás 2016-ban és 2017-ben: erre figyeljen lakáskiadás utáni adózás esetén! Összefoglaltuk, hogy milyen módon lehet elszámolni a költségeket 2016-ban, va [ ... ]

Özvegyi nyugdíj 2016 összege és igénylése: kinek, mikortól és meddig jár?

Özvegyi nyugdíj 2016 összege és igénylése: kinek, mikortól és meddig jár az özvegyi nyugdíj 2016-ban? Ideiglenes és rendes özvegyi nyugdíj mértéke és igénylése 2016-ban, az egyi [ ... ]

Albérleti szerződés minta 2016: kössön megfelelő lakásbérleti szerződést!

Albérleti szerződés minta 2016: kössön megfelelő lakásbérleti szerződést! Lakás kiadása albérletként 2016-ban is bomba üzletnek tűnik, azonban érdemes megfelelően megszerkesztett alb [ ... ]

CSOK 2016 kisokos: a CSOK feltételei, összege, igénylése új és használt lakásra 2016-tól

CSOK 2016: minden tudnivaló az új szocpolról! CSOK-rendelet és kalkulátor 2016: az állami támogatás összege, feltételei új és használt lakásra, bővítésre; a 10 milliós CSOK lakáshit [ ... ]

Családi pótlék 2016 összege, utalás időpontjai 2016-ban - A családi pótlék igénylés feltételei...

Családi pótlék 2016 összege, feltételei; családi pótlék utalás vagy kifizetés 2016-ban mely napokon várható? - A családi pótlék igénylése 2016-ban már a megyei Kormányhivataloknál  [ ... ]

Erzsébet-program 2016 pályázatok: ingyenes fürdőbelépő és nyaralás nyugdíjasoknak 2016-ban is...

Erzsébet-program pályázat nyugdíjasoknak 2016: ingyenes fürdőbelépő és nyaralás nyugdíjasoknak 2016-ban is! Tudjon meg mindent a nyugdíjasok számára meghirdetett 2016. évi Erzsébet-pá [ ... ]

Közalkalmazotti bértábla 2016 és a köztisztviselői bértábla fizetési fokozatai 2016-ban

Közalkalmazotti bértábla 2016 és a köztisztviselői bértábla 2016 fizetési fokozatai táblázat formában összefoglalva, mely 2016. január 1-től érvényes. A kormány számos jelentős vá [ ... ]

Munkanélküli segély 2016 összege: az álláskeresési járadék igénylése 2016-ban

Munkanélküli segély 2016: az álláskeresési járadék összege és igénylése 2016-ban a Munkaügyi Központ kalkulátora alapján. Munkanélküli segély felmondás esetén 2016: tájékozódjo [ ... ]

Felmondás minta 2016: változtak a szabályok! Erre figyeljen felmondás esetén 2016-ban

Felmondás minta 2016: változtak a szabályok! Erre figyeljen felmondás esetén 2016. január 1-től: már a felmondások egyes elnevezései is változtak 2016-ban, így számos apró részletre fig [ ... ]

GYED / GYES kisokos 2016: ezt kell tudni a CSED, GYED és GYES összegéről és igényléséről 2016-ban...

GYED / GYES / CSED 2016 összege, igénylés módja: fontos tudnivalók és kalkulátor a CSED, anyasági támogatás, GYES és GYED Extra 2016-tól aktuális változásairól és a terhes nők és a  [ ... ]

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól

Minimálbér 2016 összege: ennyi nettó bért kaphat kézhez 2016-tól. A minimálbér és a garantát bérminimum összege is növekszik 2016-tól, így a magyar gazdaság jó teljesítményének er [ ... ]

Útlevél 2016 igénylés okmányirodában, útlevél ára 2016-ban, az útlevél ügyintézés menete...

Útlevél 2016 igénylés okmányirodában, útlevél ára 2016-ban, soron kívüli, sürgősségi és az azonnali útlevél ügyintézés menete 2016 január 1-től. Összefoglaltuk a teendőket az [ ... ]

Táppénz kalkulátor 2016: táppénz összege 2016-ban, passzív táppénz információk

Táppénz kalkulátor 2016: rong>szigorodnak a szabályok, áppénz összege és kifizetése 2016-ban, passzív táppénz információk. 2016. január 1-től érvényben levő táppénz és betegszabadsá [ ... ]

Szabadság számítása 2016: kinek hány nap szabadság jár?

Szabadság számítása 2016: kinek hány nap szabadság jár a kalkulátor alapján? A letölthető szabadság nyilvántartó lap 2016-ban is rögzíti a szabadnapok pontos számát a munkavállalók [ ... ]

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben

Minimálbér 2015 nettó összege: ennyit kaphat kézhez 2015-ben. A biztató gazdasági adatok miatt a magyarországi minimálbér összege 2015-ben újra emelkedni fog és jócskán meghaladhatja a  [ ... ]

Autópálya matrica árak 2016: a fizetős utak térképe megyénként 2016-ban

Megyei, heti, havi és éves autópálya matrica árak 2016 és érvényesség: a fizetős utak térképe megyénként! 2016-ban is fizetős lesz az M0 körgyűrű Budapestnél és megyei autópálya  [ ... ]

Adóbevallás 2016 nyomtatvány és határidők: a 1553 és az adó 1% nyomtatvány kitöltésének módja 2016-b...

Adóbevallás 2016 nyomtatvány és határidők: a 1553 és az adó 1% nyomtatványok letöltése egy helyről, kitöltési útmutatóval együtt! Adóbevallás 2016 határidők: változtak az időpon [ ... ]

Családi adókedvezmény 2015: jelentősen növekszik a családi adókedvezmény mértéke 2015-től

Családi adókedvezmény 2015: jelentősen növekszik a családi adókedvezmény mértéke 2015-től; változások és családi adókedvezmény kalkulátor 2015. A kormány jelentősen szélesíti azo [ ... ]

Pedagógus bértábla 2016: béremelés, pótlékok, pedagógus életpályamodell 2016-ban

Pedagógus bértábla 2016 szeptember: béremelés, pótlékok, fizetési fokozatok, életpályamodell a pedagógusoknak. 2016-ban eltolják a pedagógusok béremelését, mivel változtak az erre von [ ... ]

Utazás

A Ryanair 2016-ban Gran Canaria szigetére és Las Palmas repülőterére indít fapados repülőjáratot Budapestről. Gran Canaria (Kanári-szigetek) és Las Palmas látnivalók, strandok, időjárás információk. A...
Fapados menetrend Budapest: 2016-ban ezek az új Wizz Air és Ryanair járatok indulnak Budapestről és Debrecenből. Mutatjuk az új célpontokat és a járatok pontos indulásának időpontjait is! Kezd még...
EasyJet kézipoggyász kisokos 2016: poggyász díjak, méret szabályok, EasyJet utasfelvételi (check-in)tudnivalók és a Budapestről induló járatok listája. Berlin, Párizs és London Gatwick mellett az...

Friss

Munkaszüneti napok 2017-ben: így alakul a munkarend és a hosszú hétvégék száma 2017-ben! Tervezze meg előre szabadságát és nyaralását, hiszen már elérhetőek a 2017. évi munkaszüneti napok,...
Ingatlan bérbeadás utáni adózás 2016-ban és 2017-ben: erre figyeljen lakáskiadás utáni adózás esetén! Összefoglaltuk, hogy milyen módon lehet elszámolni a költségeket 2016-ban, valamint mennyi adót...
Özvegyi nyugdíj 2016 összege és igénylése: kinek, mikortól és meddig jár az özvegyi nyugdíj 2016-ban? Ideiglenes és rendes özvegyi nyugdíj mértéke és igénylése 2016-ban, azözvegyi nyugdíj...
Albérleti szerződés minta 2016: kössön megfelelő lakásbérleti szerződést! Lakás kiadása albérletként 2016-ban is bomba üzletnek tűnik, azonban érdemes megfelelően megszerkesztett albérleti...
A vasárnapi bérpótlék szabályai 2016-ban a vasárnapi boltzár eltörlésével újra jelentősen megváltoznak. Vasárnapi pótlék mértéke és számítása 2016: kinek jár a kereskedelemben és a vendéglátásban, illetve...
Online bookmaker the UK http://whbonus.webs.com/ William Hill
http://bigtheme.net/wordpress

Ahogy majdnem minden honlap, úgy mi is használunk sütiket oldalainkon. A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat, a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. Erről bővebben itt olvashatsz.

  A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.